Március 14-én mutatták be a Most vagy soha! című történelmi filmet, aminek témája az 1848-as szabadságharc. A nyitóhétvégén több mint 75 ezren váltottak jegyet a filmre. Egyes iskolák kötelezővé tették a megtekintését a március 15-i ünnepség helyett. A második hétvégéjén elérte a 150 ezer nézőt, majd a nézettség zuhanni kezdett.
Szente Vajk, az egyik forgatókönyvíró a film sikeréről így vélekedett:
Hogy sikeres volt-e a film, arra térjünk vissza 2048. március 15-én. Ha a forradalom kétszázadik évfordulóján ez a mű az akkori generáció számára is megkerülhetetlen lesz, akkor merem majd kijelenteni, hogy sikerművet alkottunk.
Szerinte nincs gond azzal, ha valaki elmondja a véleményét a filmről, egészen addig, amíg azt nem politikai felhanggal teszi.
Kritikát bármilyen színházi, filmes alkotással szemben meg lehet fogalmazni, sőt, úgy gondolom, jó is, ha építő jelleggel beszélgetünk a film erősségeiről vagy gyengeségeiről. Viszont abban a pillanatban, hogy a művészeti térből politikai térbe téved át a diskurzus, már nem lehet művészeti kritikaként értelmezni. Azt a véleményt, miszerint minden rossz benne, embert próbáló dolog elfogadni. Ilyen nincs, mert ahogy más filmes alkotásoknak, úgy a Most vagy soha!-nak is vannak erényei
– mondta el a film kreatív producere a Blikknek, hozzátéve: ő az esetek nagy részében pozitív visszhangot tapasztalt, például hogy sok moziban a nézők a film végén állva tapsoltak. Utóbbit egyébként korábban Rákay Philip is tapasztalta, ő márciusban úgy nyilatkozott, a visszajelzések „megrázónak” és „könnyfakasztónak”, „a vetítéseken spontán tapsban törnek ki az emberek, fölállnak és könnyes szemmel ünneplik a filmet”.
Kritikánk a Petőfi-filmről itt olvasható:
