Singh Viki nemrég a hot! magazinnak adott interjút, melyben a gyerekkoráról, a szerelmi életéről és a karrierjéről is mesélt. Elárulta, hogy iskolás korában kirekesztettnek érezte magát, a többi gyerek csúfolta a neve és a bőrszíne, de még a szülei autója miatt is.
Arra vágytam, hogy nekünk is Trabantunk meg Ladánk legyen, mint mindenkinek. Anyukám csak nevetett ezen. A kívülállók meg azt látták, hogy idejöttek ezek Pestről, Mercedesszel járnak, az apuka ráadásul indiai…
– idézte az énekesnőt a Bors.
Mint mondta, az említett közegben annyira nem találta a helyét, hogy az osztálytásai miatt iskolát kellett váltania. Ekkor azt tanulta meg gyerekként, hogy a sikertől félnie kell, mert kirekesztés jár érte, és szépnek sem szabad lennie. A történtek hatásaként felnőttként is kishitű maradt önmagával szemben, azon gondolkodott, elég jó, elég szerethető, értékes-e a színpadon és a kinézetében, az önbizalomhiánya pedig a korábbi kapcsolataira is kihatott.
Olyan fokú volt ez az önbizalomhiány, hogy állandóan rosszul választottam párt. Volt, aki négy évig folyamatosan vert. Elhitette velem, hogy megérdemlem. Azt gondoltam, azért bánt, mert szeret. Halálosan szerelmes voltam belé, és könyörögtem, hogy ne hagyjon el. Semmibe vettem magam.
Az említett bántalmazó kapcsolatból végül egy hajós munkával sikerült kiszabadulnia: komphajókon dolgozott Helsinki és Stockholm között, este nyolctól hajnali kettőig kellett énekelnie minden nap.
Charlie Skandináv éjszakák című dalának valamennyi szavát értem: átéltem. Ott lettem önmagam. Olyan rutint szereztem, hogy a Rising Starban nem véletlenül osztották rám a legnehezebb dalokat. Whitney Houstont, Céline Diont, Chaka Kant énekeltem – tudták, hogy nem okozok csalódást.
Ami a karrierjét illeti, az énekesnő elmondta, hogy édesanyja nyolcéves korában vitte el felvételizni az Operaház gyerekkórusába, onnantól fogva pedig a zene központi szerepet foglalt el az életében. Tinédzserként hamar önálló lett, 17 évesen már elköltözött otthonról, a kutyáival máig egy bérelt lakásban él.
Legutóbbi, már boldog párkapcsolata 5 éven át tartott Csepregi Tamással, de 2022-ben végül a szakítás mellett döntöttek, mert úgy érezték, olyanok lettek egymás mellett, mint a testvérek.
Nagyon szeretjük egymást, mindig az életem része lesz, de már nem vagyunk szerelmespár. Ennek két éve – azóta sem találkoztam senkivel, aki hozzá hasonló, nagyon magasra tettem a lécet. A toxikus embereket azonnal megérzem és kerülöm. Nem akarok csak azért együtt lenni valakivel, hogy legyen. Eljutottam oda, hogy én vagyok a legjobb társaság magamnak – csak az jöhetne, aki ehhez hozzáad, akivel jobb együtt, mint egymás nélkül
– tette hozzá.
Az énekesnő egyébként az elmúlt hetekben bőrzsugorító műtéten esett át.