Szórakozás

Papp Máté Bence: Bármit csinálsz, az mindig megosztottságot fog szülni

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu
Tóth Gabi párja először adott szólóban interjút a TV2-n.

A Tények Plusz interjút készített Papp Máté Bencével, a Fricska táncegyüttes alapítótagjával, Tóth Gabi párjával. A néptáncos a TV2-nek azt mondta, érdekesnek tartja, mennyi „hazugságot és hülyeséget” írnak róla a sajtóban, de elmondása szerint már gyerekkorában hozzászokott ahhoz, hogy „kapja az ívet”, mivel régen dadogott.

Akik engem ismernek, azok tudják és velem vannak, akik meg nem ismernek… Eddig is nagyon sok olyan ember volt, akikkel nem akarok foglalkozni. Ezzel nem lehet mit tenni. Csinálni kell, menni kell előre. Amit csinálsz, az mindig megosztottságot fog szülni

– magyarázta a kamera előtt.

Azt gondolom, hogy az idő mindent megold. Aki igazán kíváncsi rám, az úgyis megtudja, milyen vagyok. Aki meg nem, és egyből elítél, az meg nem baj, ha velük nem fogok találkozni

– folytatta Papp Máté Bence, aki a riportban tánckarrierjéről is mesélt. Mint mondta, születése óta táncol, és kicsi korától kezdve azt gondolta, hogy nagy táncos válik majd belőle. Noha iskoláskorában kifigurázták, amiért néptáncol, ő sosem érezte cikinek a dolgot. A Fricskát is azért alapították meg két társával, hogy bebizonyítsák: a magyar néptánc a 21. században is lehet menő.

Kapcsolódó
Így táncolt közel 10 éve Simon Cowell előtt Papp Máté Bence és a Fricska táncegyüttes
2015-ben próbáltak szerencsét a Britain’s Got Talentben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik