Szórakozás

Berki Mazsi a tavalyi Sztárbox-időszakról: Ember legyen a talpán, aki tud kezelni ilyenkor egy nőt!

RTL
RTL
Őrlődik, elinduljon-e a nemzetközi bokszversenyen, tudván, mivel járna a felkészülés.

Berki Mazsi tavaly decemberben nyerte meg a Sztárbox 2023-as évadának női könnyűsúly-kategóriáját. Győzelmével ő is lehetőséget kapott, hogy idén részt vegyen egy nemzetközi, novemberi megmérettetésen, ám most a story.hu-nak beszélt arról, miért vannak benne kételyek egy újabb versennyel kapcsolatban.

Még nem írtam alá a szerződést. Szeretnék indulni. Egyedül csak amiatt őrlődöm, hogy már pontosan tudom, mivel járna egy ilyen intenzív felkészülés. Kevesebbet látnám a kislányom, a családom, alig maradna időm a munkámra, igazából bármi másra. Értelemszerűen a párommal is kevesebb időt tudnék tölteni. Nos, ha őt kérdeznénk, belevágjak-e, megkockáztatom, hogy megpróbálna lebeszélni… Szó sincs arról, hogy ne támogatna, ha úgy döntök, ismét megmérettetem magam a ringben, de jogosan tartana az egésztől

– magyarázta az influenszer, aki úgy véli, talán a párjával volt a legtürelmetlenebb a Sztárbox idején, a verseny alatt ugyanis érzelmileg, lelkileg, mentálisan és fizikálisan is le volt terhelve, aminek következményeként saját bevallása szerint kissé labilissá vált.

Ember legyen a talpán, aki tud kezelni ilyenkor egy nőt! Hol tele voltam önbizalommal, hogy »jaj, engem nem kell félteni«, a következő pillanatban meg magam alatt voltam, és azt mondogattam, én erre képtelen vagyok…

– tette hozzá Berki, aki a kislányát, Emmát igyekezett megóvni attól, hogy lássa, édesanyja „néha-néha ki van bukva””.

A legtöbb edzésre magammal vittem, ahogyan most is. Már a tudat, hogy ott volt velem, segített koncentrálni. Ez most is így van. Van, hogy napi háromszor edzem, tehát bokszolok, jógázom, este meg tekerek a szobabiciklin, mert csak így tudom levezetni a frusztráltságom.

Ami a Sztárboxot illeti, az influenszer hangsúlyozta, a műsor és a boksz is sokat adott hozzá az életéhez. Mint mondja, jobb formában van, mint valaha, úgy látja továbbá, hogy azok, akik eddig azzal bántották, hogy semmit nem tett le az asztalra, most kicsit elhallgattak, és a visszajelzések alapján szép számmal akadnak olyanok is, akik kellemesen csalódtak benne.

Kapcsolódó
Háromból két meccs kiütéssel végződött a Sztárbox szuperdöntőjében
Őrületes pofonokkal zárták a 2023-as Sztárboxot a döntőbe jutott versenyzők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik