Szórakozás

Fodor Zsóka Várkonyi Andrásról: Nem értem, hogy alázhatott így meg, ez hitelrontás és rágalmazás

Nagy Botond / RTL Klub
Fodor Zsóka és Várkonyi András 2007-ben, a Barátok közt forgatásán.
Nagy Botond / RTL Klub
Fodor Zsóka és Várkonyi András 2007-ben, a Barátok közt forgatásán.
Szíven ütötte az, amit egykori kollégája állított róla a sajtóban.

Várkonyi András a minap a Blikknek beszélt arról, hogy szakmailag és emberileg is csalódott Fodor Zsókában, ugyanis mint álltja, még az ősszel le volt kötve két olyan előadásuk, amit a színésznő nemcsak neki, hanem a szervezőknek is letagadott.

Százhalombattán és Mátészalkán sem jelent meg. Én ott voltam, vártam a kezdést, a nézők már bent ültek. Zsóka pedig nem jött, hiába ment hozzá a sofőr

magyarázta Várkonyi, hozzátéve: Fodor egy üzenetet sem küldött neki a történtek után, az elmaradt előadás miatt pedig körülbelül három-négyszázezer forintot bukott.

Fodor Zsóka, aki korában úgy nyilatkozott, Várkonyival nem vesztek össze, csak úgy döntöttek, nem dolgoznak többé együtt, most a story.hu megkeresésére reagált egykori kollégájának szavaira.

Se köpni, se nyelni nem tudok. Nem értem, hogy hogy alázhatott így meg. Persze azt mond, amit akar, csakhogy ez hitelrontás és rágalmazás

– mondta a portálnak.

Én csupán egyetlen esetről tudok, amikor valóban nem mentem el egy előadásra. Az is évekkel ezelőtt történt, és azért nem voltam ott, mert nem értesítettek a munkáról. András viszont két, tavaly ősszel történt fellépést emleget. Elmondása szerint egyik Százhalombattán, a másik Mátészalkán lett volna, és egyiken sem jelentem meg. Kínomba már nem is tudom, hogy mit csináljak. Olyan döbbenetes és szürreális ez az egész! Nagyon szíven ütött. Ráadásul az, hogy én miattam több százezer forinttól esett volna el, teljes képtelenség, de állok elébe a viharnak!

– jelentette ki.

A színésznő később a Blikknek nyilatkozott a témában, ekkor úgy fogalmazott: nagy gyomros volt neki Várkonyi tette, aki szerinte belé akart rúgni.

Ha haragszom, ha nem, nem adom ki a médiának… Belém akart rúgni, de én nem akarok visszarúgni. 40 éve szeretem az Andrist! Az utóbbi pár évet leszámítva. Nagyon szerettük egymást, szerettem vele játszani. Miért ne mentem volna el, ha tudok róla? Miért dobnék el ennyi pénzt?

– tette fel a kérdést Fodor, aki ismét leszögezte, hogy csupán egyetlen alkalom volt a pályafutása során, amikor nem jelent meg egy fellépésen, ám arról állítása szerint nem értesítették.

Hozzátette, miatta 58 év alatt még egyetlen előadás sem maradt el, lázasan is mindig játszott. Úgy véli, ha Várkonyi felkereste volna, megbeszélhették volna a dolgot, ám mint mondja, egykori kollégája nem hívta fel őt.

Most kezd leülepedni. Sok mindent lenyeltem én is az évtizedek alatt, de nagyon szerettem őt. Arra a Várkonyira szeretnék emlékezni, akit szerettem 40 évig. Többet tudok róla, mint a családja, de úgy fogok meghalni, hogy megmarad minden, amit tudok róla. Úgy döntöttünk, hogy a jövőben külön lépünk fel. Nekem is van okom, amiért nem lépek fel vele többet. Nem fogok kitálalni

– szögezte le.

Várkonyi állításai egyébként – egy másik Barátok köztös kollégájukat, – Németh Kristófot is meglepték. A színész tegnap azt mondta, értetlenül áll a történtek előtt.

Kapcsolódó
Várkonyi András Fodor Zsókáról: Emberileg és szakmailag is csalódtam benne
Eldöntötték, hogy többé nem dolgoznak együtt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik