Szórakozás

Várkonyi András Fodor Zsókáról: Emberileg és szakmailag is csalódtam benne

Ványi Ákos
Ványi Ákos
Eldöntötték, hogy többé nem dolgoznak együtt.

Fodor Zsóka és Várkonyi András évtizedek óta játszanak együtt, pályafutásuk során rendszeresen alakítottak házaspárokat is a képernyőkön vagy a színpadon. Legutóbb az Örök szerelem című darabbal járták az országot, az előadásuk viszont eltűnt a színlapról.

A miértekkel kapcsolatban a Blikk kereste fel a színészeket, érdeklődésükre Fodor mindössze annyit mondott, Várkonyival nem vesztek össze, csupán megbeszélték, hogy nem dolgoznak többet együtt, és mindenki csinálja a saját dolgait.

Várkonyi András bőbeszédűbb volt egykori kollégájánál, és elmondta, hogy tavaly emberileg és szakmailag is csalódott a színésznőben.

Még ősszel történt. Le volt kötve két olyan előadásunk is, amit a Zsóka nemcsak nekem, hanem a szervezőnek is letagadott. Azt mondta, nem keresték meg, pedig még kérdezte is, hogy ugye, ezek nem falunapok, mert azokat nem szereti. A szervező mondta, hogy ezek rendes színházi előadások. Majd Százhalombattán és Mátészalkán sem jelent meg. Én ott voltam, vártam a kezdést, a nézők már bent ültek

– magyarázta a lapnak.

Zsóka pedig nem jött, hiába ment hozzá a sofőr. Letagadta az egészet. Nekem pedig nem küldött egy üzenetet sem. Ez nemcsak emberi probléma, hanem szakmai is.

A színész állítja, hogy a történtek miatt körülbelül három-négyszázezer forintot bukott.

Zsóka felépítette a maga kis életét, a maga törvényei szerint. Ezzel nincs is semmi baj, de engem ne sértsen vele. Szomorú, hogy megtette ezt velem ennyi év után… Miért pont velem? (…) Nem haragszom rá, de nem dolgozunk többet együtt! Nélküle is hívnak fellépni, szinkronizálok, tanítok, játszom. Sajnálom a történteket, volt bennem feszültség ezek miatt, de most jobban érzem magam így

– szögezte le.

A történtekre Németh Kristóf – aki a Barátok köztben játszott együtt a két színésszel – is reagált, mint mondta, értetlenül áll az elhangzottak előtt.

Várkonyi állításaival kapcsolatban azóta Fodor Zsóka is megszólalt.

Kapcsolódó
Fodor Zsóka Várkonyi Andrásról: Nem értem, hogy alázhatott így meg, ez hitelrontás és rágalmazás
Szíven ütötte az, amit egykori kollégája állított róla a sajtóban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik