Szórakozás

30 év után távozik az Operettszínházból Kerényi Miklós Máté

Zih Zsolt / MTI
Zih Zsolt / MTI
Több hónapnyi vívódás előzte meg a döntését.

Kerényi Miklós Máté a minap a közösségi oldalán tudatta követőivel és rajongóival, hogy 30 év után úgy döntött, távozik az Operett stábjából.

Hetek, hónapok óta őrlődöm és vívódom, de végül azt a nehéz döntést hoztam meg, hogy ez az évad lesz az utolsó, amit a Budapesti Operettszínházban töltök. Szeptembertől nem lépek fel erre a csodálatos színpadra, nem leszek a társulat tagja.

Mint írja, döntésének okáról nem szeretne beszélni, ám „nyilvánvalóan egy ilyen horderejű lépés nem csupa jó dolgok következménye”. Hozzátette, hogy mindezek ellenére csak a szépre és a jóra szeretne emlékezni, a jövőre vonatkozóan pedig keresi az új célokat és a kihívásokat.

Higgyétek el, nagyon nehéz számomra ez a döntés, hiszen az egyetemi éveimet leszámítva, az elmúlt 30 évben ebben a színházban dolgoztam végig. Ez a színház lett a második, olykor elsőszámú otthonom, s a benne dolgozók a családom. Hiányozni fog, s megszakad a szívem egy része, de hiszek magamban, bármennyire is tűnjön ijesztőnek az előttem álló bizonytalan!

Kerényi a posztja végén köszönetet mondott a társulatnak és a közönségének is, hangsúlyozva: bízik abban, hogy a kollégáival fognak még találkozni és közösen alkotni, nézőközönségével pedig hamarosan újra láthatják majd egymást.

Szeretlek Titeket! Szeretlek Operettszínház! Szeretlek Társulat! Ölellek Mindannyiótokat, s mindent nagyon köszönök!

– zárta gondolatait.

A teljes bejegyzést ide kattintva lehet megnézni.

Nemrégiben egyébként egy másik színész is távozott az Operettből. Február 12-én a 24.hu is beszámolt arról, hogy Sándor Pétert a „színház falain belül tett megnyilvánulásainak tartalma és hangneme” miatt kirúgták az intézményből. A színész később úgy nyilatkozott, véleménye szerint erős karaktergyilkosság indult ellene.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik