Szórakozás

Kibérelték a londoni Szent Pál-székesegyházat, hogy megrendezzék Diana és Károly esküvőjének bollywoodi verzióját

Nem is fizettek érte olyan sokat.

Egy londoni pár kibérelte az esküvőjükre a Szent Pál-székesegyházat, hogy megtarthassák Diana hercegné és Károly herceg esküvőjének bollywoodi, 300 fős verzióját – számolt be róla a Mirror.

A 29 éves Ravina Bhanotnak és a 28 éves Sahil Nichaninak „mindössze” 6000 fontjába (2,7 millió forintjába) került a templom kibérlése, ahol a hercegi pár is egybekelt, de nagyon hasonló virágdíszítést, gyűrűket is terveztettek maguknak. A menyasszony Dianához hasonlóan lovaskocsival érkezett a székesegyházhoz.

Az orvosként dolgozó pár azért tudta mindössze ennyiért kivenni a templomot, mert a szüleik a brit lovagrend tagjai. A szertartás a hindu és a keresztény hagyományok ötvözete volt.

A menyasszony Pronovias ruhát, a vőlegény egy Indiában vásárolt, rá szabott öltöny viselt. Bhanot az orgonán és kórussal eljátszott Gloria in Excelsis Deora vonult be, vőlegénye, hogy adjon egy kis „indiai Ed Sheeran-érzést” hozzá, gitárral kísérte.

Sok Bollywoodot akartunk belevenni úgy, hogy közben a királyi esküvőt is utánozzuk. Ez a szempont elég különleges volt nálunk. Elsők akartunk lenni ezzel a fúzióval, nem hinném, hogy a Szent Pálban láttak már ilyet

– magyarázta a feleség, Ravina Bhanot a Mirror beszámolója szerint.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ravina Bhanot (@doctor.ravina) által megosztott bejegyzés

Az esküvőt nem csak a hercegi ceremónia lemásolása miatt tartották a Szent Pálban, a pár a Queen Mary Egyetem orvosi karán találkozott, a diplomaosztójuk is a templomban volt.

Ez egy mesebeli lehetőség volt. Úgy gondoltuk, Diana esküvője olyan gyönyörű volt, hogy le akartuk utánozni, és saját magunknak is meg akartuk csinálni

– nyilatkozta a feleség. Még azzal az esperessel is sikerült konzultálniuk, aki levezényelte Katalin és Vilmos hercegék esküvőjét.

Eleinte kicsit szkeptikus voltam a királyi esküvővel kapcsolatban, mert nem tudtam, mit szólnak hozzá majd az emberek. De aztán arra gondoltam, hatalmas szerencsénk, hogy van egy ilyen lehetőségünk, az élet rövid, szóval csináljuk meg

– mondta a férj, Sahil Nichani, aki szerint olyan volt az esküvő, mintha egy filmben lettek volna.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Ravina Bhanot (@doctor.ravina) által megosztott bejegyzés

A 450 fős lagzit a Hilton London Bankside-ban tartották, ahol kínai, japán és indiai ételeket szolgáltak fel, a pár első tánca alatt pedig egy indiai dal szólt, amit mind a ketten nagyon kedvelnek.

Az esküvő után a nászútjukat a Maldív-szigeteken töltötték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik