Szórakozás

Joshi Bharat a volt feleségéről: Őt hívom, hogy segítsen, ha megakadok a főzésben

FEM3
FEM3
A műsorvezető szerint Csilla verhetetlen a konyhában.

Joshi Bharat nemrég a Best magazinnak adott interjút, melyben kijelentette, biztosan tudja, hogy 2024 az ő éve lesz, és már semmi rossz nem fog vele történni. A műsorvezető úgy fogalmaz, „már csak olyan jön, ami az élete utolsó szakaszát készíti elő, ami lehet három, de akár húsz év is”.

Mint mondta, felnőtt lányai mindketten sikeresek, és a volt feleségeivel is jó viszonyt ápol.

Csillát például hívom telefonon, hogy segítsen, ha megakadok a főzésben. Verhetetlen a konyhában

– árulta el.

Ami az újrakezdés lehetőségét illeti, a műsorvezető azt mondja, szerinte visszaút már nincs, hiszen sem ő, sem a volt neje nem az már, aki egykor volt, hisz továbbá abban is, hogy nem véletlenül döntöttek a válás mellett.

Ennek így kellett történnie, és biztos vagyok benne, hogy mind a kettőnknek így a jobb. Boldogtalan légkörben sokáig élni nem jó, mert abban mindenki megbetegszik, de akár bele is halhat.

Ami a Mészáros Beatrixszel való kapcsolatát illeti, Joshi Bharat úgy véli, sorsszerű és karmikus szerelem volt az övék, aminek véget is kellett érnie. Saját bevallása szerint már semmit sem akar mindenáron, azt sem, hogy legyen mellette valaki.

Nincs bennem az, hogy jaj, egyedül nem jó, legyen valakim, legalább nem kell porszívóznom, nem kell főznöm, tehát nem ilyen szempontok alapján gondolom a jövőmet. Buddhista beállítottságú vagyok, aminek az a lényege, hogy az egóból alaposan le kell faragni, mert az nagyon ravasz, mindig vissza akar jönni Olyan, mint a víz, mindig meg is találja a visszautat

– magyarázta.

A tévés az interjúban arról is beszélt, hogy buddhista gondolkodásmódja miatt például a pénz egyáltalán nem érdeli. Mint mondja, nem érzett szomorúságot, amikor a nulláról kellett felépítenie a saját és a családja egzisztenciáját, ahogyan az sem töltötte el boldogsággal, amikor több pénze volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik