Szórakozás

Zámbó Krisztián a gyerekvállalásról: A biológiai órám ketyeg, úgyhogy nincs sok időm

RTL Klub
RTL Klub
Szeretne mihamarabb apai örömök elé nézni.

Zámbó Krisztián és Takács Zsuzska 13 éve vannak együtt: ez idő alatt az énekes háromszor jegyezte el kedvesét, ugyanakkor háromszor szakítottak is egymással, mostanra viszont úgy érzik, ideje, hogy szintet lépjen a kapcsolatuk. Terveikről a Story magazinnak meséltek.

Zámbó elmondta, hogy a 44. életévéhez közelítve már nem tudna, és nem is akarna új kapcsolatba kezdeni, emellett pedig nagyon vágyik már arra, hogy apai örömök elé nézhessen.

Nyilván semmit nem szeretnék Zsuzsira erőltetni. Mindenesetre a biológiai órám ketyeg, úgyhogy nincs túl sok időm. Még idén jó lenne megállapodni és gyereket vállalni. Rajtam nem múlik! Gyakorlatilag már tizenhárom éve készen állok a családalapításra!

– árulta el.

Az énekes párja ezzel másként van, saját bevallása szerint őt csak mostanában kezdte el foglalkoztatni az anyaság gondolata.

Meg kellett érnem Krisztiánhoz, fel kellett nőnöm a feladathoz. Eddig még én magam is gyereknek éreztem magam, de az utóbbi egy évben egyre inkább foglalkoztat a szülővé válás. Persze előtte még jó lenne összeházasodni és saját lakásba költözni. Szeretnénk biztos anyagi és érzelmi hátteret biztosítani a leendő gyerekünknek!

– tette hozzá a Farm VIP egykori versenyzője.

A pár az interjú során arról is beszélt, úgy érzik, a kapcsolatukra irányuló figyelem igencsak próbára tette a viszonyukat az elmúlt évek alatt. Annak idején még Zámbó volt az, aki arra bátorította Takácsot, hogy szerepeljenek együtt az Édes Életben, de hamar rájöttek, hogy rossz döntés volt beengedni a kamerákat a hétköznapjaikba.

Nehezen birkóztam meg a rivaldafénnyel, ami Krisztián ismertsége révén ránk vetült. Talán mindig is ez volt a legnagyobb próbatétele a kapcsolatunknak. Ennek ellenére 13 év, három eljegyzés és három szakítás után is kitartunk egymás mellett.

A beszélgetésben szóba került Zámbóék első találkozása is. Mint mondták, annak idején barátokként kezdtek el beszélgetni a Facebookon, ugyanis mindketten éppen a megismerkedésük idején léptek ki az aktuális kapcsolatukból. Az énekes egy koncertjére invitálta meg a modellt, amire élete legszörnyűbb fellépéseként emlékszik vissza. Szerelmi bánata miatt lerészegedett, és három órás késéssel jelent meg a koncertjén, ahol a közösége majdnem lefütyülte a színpadról.

Több dalom szövegét is elfelejtettem, összevissza kóvályogtam, úgyhogy alaposan leégettem magam

– emlékezett vissza Zámbó, akit Takács végül annyira szórakoztatónak talált, hogy igent mondott neki, amikor randizni hívta.

Ott, a Balaton-parton csattant el közöttünk az első csók. Onnantól kezdve minden teljesen magától értetődő volt. Bemutattam a családomnak, majd összeköltöztünk, azóta viszont nem kapkodtuk el a dolgokat. Na, majd most! Tizenhárom év után új fejezetet nyitunk az életünkben!

– jelentette ki.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik