Szórakozás

Nagy Sándor 12 kilót fogyott fél év alatt

Tulok András / RTL
Tulok András / RTL
Elmondta, hogyan sikerült neki.

Nagy Sándor, A mi kis falunk színésze nemrég a Blikknek adott interjút. Mint mondta, nem jellemző rá, hogy az év elején különböző célokat tűzzön ki, tapasztalatai szerint ugyanis az élet annyi új helyzetet, lehetőséget dob fel, hogy nehéz előre tervezni. Azt, hogy több különböző műfajban dolgozik, nem bánja, szereti a változatosságot: színházi előadásai és koncertfelkérései is bőven akadnak.

Ami a feltöltődést illeti, a színész amellett, hogy a barátaival és a családjával tölti a szabadidejét, igyekszik legalább 6-7 órát aludni éjszakánként, ha pedig teheti, délután is kihasználja azt a húsz percet, amit pihenésre fordíthat.

Nagy a beszélgetés során azt is elárulta, hogy mennyit és hogyan sikerült fogynia az elmúlt időszakban.

Fél év alatt tizenkét kilót fogytam, és még tervben van négy-öt. Jó lenne kilencven alá menni. Próbálok odafigyelni az étkezésre, sokkal tudatosabb lenni. Este nem eszem, vagy maximum valamilyen könnyű ételt, kevesebb cukrot, édességet fogyasztok, ezzel tudtam ezt a sikert elérni

– magyarázta a színész, aki nemrég a Szerencsekerékben is feltűnt.

Kapcsolódó
Nagy Sándor azt mondja, gyerekkorában a bátyja papírgalacsint nyomott az orrába, amit egy évvel később tüsszentett ki
Emlékei szerint a testvére annak idején előszeretettel terítette le őt, majd ült a mellkasára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik