Szórakozás

Arnold Schwarzenegger altesti humorral dolgozza fel a müncheni vámon való fennakadását

Phillip Faraone / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Phillip Faraone / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Nyolc perces stand-upban adta elő a közönségnek, mi történt vele.

Arnold Schwarzenegger a héten az ausztriai kitzbüheli síparadicsomba igyekezett egy jótékonysági aukcióra, ám egy pár órára Németországban ragadt, miután fennakadt a müncheni vámon. Azért vették őrizetbe, mert nem jelentette be egyedi, külön neki készített, értékes érő karóráját, amit az árverésre vitt magával, és ami után vámot kellett volna fizetnie. Az osztrák származású 76 éves színész ellen adóelkerülés gyanújával indítottak nyomozást, végül 35 ezer euróra büntették.

A New York Post egy a birtokukba jutott videó alapján azt írja, Schwarzenegger jó néhány új viccel a tarsolyában jött ki a müncheni reptérről, amiket a csütörtöki árverésen egy rögtönzött stand-up előadás keretein belül elő is adott.

Mindig drámaian kezdjük a dolgokat, ez történt tegnap is. El tudjátok hinni, hogy megbilincseltek?

– tette fel a költői kérdést, majd azzal poénkodott, hogy valójában nem az óra vagy az elmaradt vámfizetés miatt került rá a bilincs, hanem „egy forró éjszaka” folyamán, amit 48 éves barátnőjével, Heather Milligannel töltött.

Hihetetlen! De tényleg, a nő a vámhivatalban azt mondta: »Ha nem viselkedsz, bilincsben végzed«, én pedig úgy feleltem: »Hé, csináld csak! Ez egy remek ajánlat, mert ezért általában 500 dollárt kell fizetnem

– viccelődött Schwarzenegger, majd azt mondta, a vámosok egy második órát is kerestek a táskájában.

Nem találták meg, mert elrejtettem. És nem árulhatom el, hogy hová, mert ma egyszerűen nem tudok a fenekemen ülni.

Beszámolók szerint a testépítőből lett színész, majd kormányzó nagyjából nyolc percig szórakoztatta hasonló viccekkel az aukció közönségét. Úgy tűnik, megérte, az általa felajánlott óra ugyanis jóval a becsült ár felett, 293 ezer dollárért kelt el.

Kapcsolódó
Fennakadt a müncheni vámon Arnold Schwarzenegger
Elfelejtette bejelenteni a csomagjában lapuló luxuskarórát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik