Szórakozás

Young G a kanadai béranya programról: Olyan horribilis összegbe kerül, amit átlagembernek nehéz finanszírozni

TV2
TV2
Egyelőre pihentetik a témát a feleségével.

Young G felesége, Mészáros Norina 2022 januárjában életmentő műtéten esett át: méhnyakrákkal küzdött, az operáció során a méhét is el kellet távolítaniuk az orvosainak.

A rapper tavaly nyáron a Mokkában mesélt arról, hogy a feleségével úgy tervezik, egy időre Amerikába költöznek, ahol szeretnének egy béranya programban részt venni, hogy tovább bővíthessék a családjukat. Jelenleg egyébként két gyereket nevelnek, közös kislányuk, Rebeka idén lesz kétéves, a rappernek pedig van egy nagylánya is az előző kapcsolatából, akit Napsugárnak hívnak.

Az egykori ValóVilág-szereplő ma ugyancsak a Mokkában mesélt arról, hogy legutóbbi kanadai látogatásuk során amellett, hogy számos nevezetességet megnéztek, a béranya programmal kapcsolatos lehetőségeiknek is utána néztek a feleségével, jelen állás szerint viszont úgy fest, hogy szüneteltetniük kell az erre vonatkozó terveiket.

Az a probléma, hogy egyébként működik ott kint ez az egész történet, csak olyan horribilis összegbe kerül, hogy én azt el nem tudom mondani. Ilyen 100-150 ezer dollárokba kerül, amit átlagembernek nehéz finanszírozni, ha oda kimegy. Nyilván van rá más opció is, de most egy kicsit leültünk ettől, hogy jó, akkor még tervezgetünk egy kicsit

magyarázta a zenész, hozzátéve: nem is bánják, ha a kislányuk nő még egy kicsit, mielőtt visszatérnek a témához, jelenleg ugyanis elég hiperaktív.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik