Szórakozás

Balázs Klári szerelmes levele Korda Györgynek: A mi történetünket tökéletesnek írták meg az égiek

TV2
TV2
Az énekesnő irománya a Bestben jelent meg.

A múlt héten 85 éves lett Korda György, ez alkalomból a Best Magazin legutóbbi számában nyolc oldalas anyagot szenteltek az énekesnek. A lap hasábjain Korda felesége, Balázs Klári levelét is közölték, amit az énekesnő „Drága Szerelmem!” megszólítással kezdett.

Annyiszor beszélgettünk már arról, hogy még mennyi mindent szeretnénk együtt megélni, de azt, hogy ilyen szép lesz a közös életünk, valójában el se mertük képzelni. És most nem arra gondolok, hogy a mi életünkben sosem voltak megoldandó gondok vagy egészségügyi problémák

– olvasható a levélben, amiben Balázs Klári felidézi, hogy egy alkalommal férje 21 napot töltött az intenzív osztályon, ő pedig végig fogta a kezét. „Olyan gyakran mondogatod, ha bosszankodom valamin, hogy a jóban könnyű a másik mellett kitartani, de mi bebizonyítottuk már sokszor egymásnak, hogy a bajban is maradunk” – írta az énekesnő, aki immár 43 éve társa Korda Györgynek.

Tudod, Gyuri, olyan mázlista vagy! Igaz, hogy nagyon vigyázok is rád, de most nem egészen erre gondolok, hanem arra, hogy biológiailag még el sem jutottál az évszámig, amit most ünnepelünk. Másban 30-40 évesen nincs ennyi spiritusz, mint benned! És még mindig tele vagy feladatokkal, tervekkel. Maradj is meg ilyennek!

Balázs azzal folytatja, alkotó párosként „hegyeket mozgattunk meg a hivatásunkban és a magánéletünkben együtt”. Mint írja, Korda azt szokta mondani, hogy a felesége az ő mozgatórugója, aki erre mindig ugyanazt válaszolja: „az én erőmhöz a te óriási képzelőerőd is kell ám. És tudod, mi a legcsodálatosabb? Hogy ez így is marad életünk végéig.”

A levélíró ezután kitért megismerkedésük történetére is:

Jó időben, jó korban és jó helyen találkoztunk, de ott, a Magyar Rádió táncdalfesztiválján, a Made in Hungaryn 1978-ban még nem gondoltuk, hogy ha akarjuk, ha nem, akkor sem tudjuk egymást elkerülni. Karmikus találkozás volt, kétségtelen, de 1980-ig elhúztuk. Akkor már, igaz, hagytam, hogy udvaroljál, de az első randevún még félve kérdeztem meg, hogy tartozol-e valakihez. Sosem felejtem el, ahogy a szemembe nézve válaszoltad, nem, senkihez, és én hittem neked. Pedig akkor még nem is ismertem olyan jól a szép lelkedet! Biztos vagyok benne, hogy a mi történetünket így írták meg az égiek ott, fent: tökéletesnek! Nagyon szeretlek! Boldog születésnapot kívánok, Szerelmem!

„A te Klárikád” – zárta levelét az énekesnő.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik