Szórakozás

„Jó, rajta hagyom!” – Cillian Murphy rúzsfoltos orral ment átvenni a Golden Globe-ját

Rich Polk / Golden Globes / Golden Globes / AFP
Rich Polk / Golden Globes / Golden Globes / AFP
Megint mémesedett a színész, aki nem tudja, mi az a mém.

Véget ért a 81. Golden Globe-gála, ahol a legjobb filmért, illetve rendezésért járó szobor Christopher Nolan az atombomba atyjáról szóló filmjének jutott, színészei közül Cillian Murphy és Robert Downey Jr. is a színpadra állhatott, sőt, a zenét jegyző Ludwing Göransson is örülhetett.

Murphy a szobor átvételekor rúzsfoltos orral sétált a színpadra, ebben jelentős szerepe volt feleségének, aki nagyon örült a győzelemnek.

Rúzsos az orrom?

– tette fel a költői kérdést Murphy a közönségre nézve, majd miután megkapta az igent, csak annyit felelt:

Jó, rajta hagyom!

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Variety (@variety) által megosztott bejegyzés

A színész munkásságáról korábban már közöltünk portrét:

Kapcsolódó
Szinte észrevétlenül ért Hollywood csúcsára az Oppenheimert életre keltő Cillian Murphy
A kiváló ír színész először játszott igazán jelentős főszerepet egy hollywoodi szuperprodukcióban. Alakítását már most Oscar-várományosként emlegeti a filmes szaksajtó. De hogyan jutott a rockzenétől az amerikai filmgyártás legfelső polcáig? És jogosak-e azok a kritikák, melyek szerint nagy százalékban véletleneknek köszönheti a karrierjét?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik