Szórakozás

Nagy Feró fia, Nagy Hunor Attila: A Beatrice gyakorlatilag egy ember kultusza köré épül

Zih Zsolt / MTVA
Zih Zsolt / MTVA
Konfliktus nem volt a dolog hátterében.

Mint ahogy arról beszámoltunk, kilép a Beatricéből Nagy Feró fia, Nagy Hunor Attila, valamint az együttes gitárosa, Kékkői Zalán is. Nagy Feró már egy ideje sejtette, hogy fia távozni fog a zenekarból, Kékkői kapcsán nem voltak ilyen sejtései.

A fiam változást akart és ilyen értelemben kirepült a családi fészekből. Nem mondom, hogy a lelkem ebben nem sérült, de közben büszke is vagyok rá. (…) Zalán nem mondta a búcsú okát, én pedig nem vagyok olyan típus, aki erre rákérdez. Valószínűleg mást szeretne csinálni, és én ezért egyáltalán nem haragszom rá.

Az énekes fia most a story.hu-nak nyilatkozott a terveiről és a döntés hátteréről. Nagy Hunor Attila azt meséli a lapnak, szeretett volna kilépni apja árnyékából:

„Úgy éreztem, hogy más úton kell járjak, mint ahogy a zenekar tart. Az együttes gyakorlatilag egy ember kultusza köré épül. A zenekar múltja nagyon erősen befolyásolja a jelenét és a jövőjét, és ezek azért keretek közé szorítják az embert, ha benne van. Kicsit ki szeretnék lépni édesapám árnyékából. Ezt már elég régóta tervezgettem, és a múlt év végén jött el a megfelelő pillanat.”

Azt mondja, konfliktus nem volt a kilépés okai mögött:

Éreztem magamon, hogy kicsit szűk a tér, és más irányba szeretnék menni, mint a zenekar. Ha egy csoportban mindenki egy irányba szeretne menni, csak én nem, akkor felmerül a kérdés, hogy ki van az autópálya rossz oldalán. Négyszemközt mondtam el apának a dolgot. Én elmondtam az érveimet, ő pedig támogatott, úgy ahogy egész életében tette. Nyilván megsirattuk ezt a dolgot, de valahol számítottunk is rá, mivel nagy a korkülönbség. Úgy egészséges, ha az ember nem egy zenekarból megy nyugdíjba.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik