Szórakozás

Egy éve ilyenkor: Elmondta a pilóta, hova „hullik” a vécé tartalma a repülőről

Mint minden héten, most is mutatjuk, mi érdekelte leginkább olvasóinkat egy éve ilyenkor.

Egy éve ilyenkor olvasóinkat igencsak érdekelte, hova tűnik a repülőgép vécéinek tartalma, miután lehúzzák az utasok. Egy pilóta úgy érezte, ideje véget vetni a találgatásoknak, a megfejtés itt olvasható.

Kapcsolódó
Elmondta a pilóta, hova „hullik” a vécé tartalma a repülőről
Egy hosszabb út alatt akár több mint ezerszer is használhatják a mellékhelyiséget.

Tavaly év végén azt boncolgattuk, mit hozhat 2023-as év a forint számára. Akkor az év egészét nézve látványosabb erősödéssel számoltak a kereskedők és az elemzők, de azt sem tartották kizártnak  hogy minikrach is beüthet a devizapiacon.

Kapcsolódó
Kezdhetjük eladni az eurót? Ez vár a forintra 2023-ban
Átmenetileg nem kizárt egy nagyobb gyengülési hullám, de összességében nem vár rossz év a forintra.

Egy győri házaspár a hajléktalanság küszöbén vitte el a lottóötöst még 2013-ban. Vállalták a nyilvánosságot, így az egész ország megtudhatta, hogy mire is költötték a 636 millió forintos nyereményt. Egy éve ilyenkor mesélték el, hogy a pénzüket felélték, és eladták a kocsijukat, mert nem tudták fizetni a sofőrt, ők pedig nem tudnak vezetni.

Kapcsolódó
Hiába nyertek több mint 600 milliót, elfogyott a pénzük
De örülnek, hogy van hol álomra hajtani a fejüket.

Egy éve ilyenkor jelent meg portrénk a cukorbetegséggel küzdő Paróczai Gergelyről, aki a húszas évei végére megvakult. Azt mondta, az élete első szakaszában az agya volt vak, most a szeme az. A teljes portré itt olvasható el.

Kapcsolódó
Vakra ette magát a 31 éves focista, és ma már azt mondja: „Fafejű pöcs voltam”
Azt mondja, az élete első szakaszában az agya volt vak, most a szeme az. Portré Paróczai Gergelyről.

Tavaly december végén Recep Tayyip Erdogan elnök eltörölte a nyugdíjkorhatárt Törökországban. Az új rendelkezésnek köszönhetően akkor mintegy 2 millió ember mehetett azonnal nyugdíjba.

Kapcsolódó
Eltörölték a nyugdíjkorhatárt Törökországban
Több mint kétmillió ember mehet azonnal nyugdíjba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik