Détár Enikő és Rékasi Károly 22 éves fia, Rékasi Zsigmond idén Gallai Melittával szerepelt a Párharcban, a páros negyedik helyezést ért el. A TV2 műsora ősszel került képernyőre, de már a premier előtt tudni lehetett, hogy a páros szakított a tavaszi forgatás óta. December elején a Mokkában kiderült, hogy miután szétmentek, nem maradtak barátok.
A civil életben vállalkozóként tevékenykedő Rékasira nemrég újra rátalált a szerelem, friss kapcsolatáról a Blikknek mesélt.
Anasztáziával november elején találkoztunk. A biztonsági cégemmel voltunk jelen egy rendezvényen, ahol egyből kiszúrtam őt, hiszen első látásra lenyűgözött. Többször összeakadt a tekintetünk, én pedig éreztem, hogy most valamit alakítanom kell. Odajött, hogy engedjük be őt a helyszínre. Én viszont mondtam neki, hogy itt kevés lesz itt karszalag, s a telefonszámát kérném el… ő pedig megadta
– idézte fel első találkozásukat Rékasi. Hamar sor került az első randira is, rengeteget beszélgettek, sőt, verset is írtak a másikhoz. December eleje óta alkotnak egy párt.
Azóta dúl a szerelem, a karácsonyt is együtt töltöttük. Nagyon friss még az egész, de együtt tervezzük a jövőt, úgy érzem, Anasztázia a másik felem. Rendezvényszervezőként és idegenvezetőként is dolgozik, s ugyanolyan hajthatatlan és megállíthatatlan mint én, ami nagyon tetszik benne
– árulta el Rékasi Zsigmond.