Szórakozás

„Emberileg elfogadjuk egymást” – Rékasi Zsigmondék nem maradtak barátok szakításuk után

tv2
tv2
Bár volt párja barátságából nem kér, Gáspár Győzőt csupaszív embernek tartja a fiatalabb Rékasi.

Rékasi Zsigmond és Gallai Melitta búcsúztak a Párharc legutóbbi adásában, a kiesőket a Mokka stúdiójában kérdezgették péntek reggel. Mint ismeretes, a pár szakított a forgatás óta, Orosz Barbara pedig előhozakodott azzal az elméletével, hogy „barátokként váltatok el, ez látszik most is”. Rékasi ezt nagyon gyorsan megcáfolta, noha Gallai bólogatott.

Bocsánat, azért ne szaladjunk ennyire előre: emberileg elfogadjuk egymást, tiszteljük a másikat, fogalmazzunk így. A barát nagyon bizalmi dolog, nálunk ez megszakadt, más utat járunk, ezzel nincsen semmi gond.

Gallait megkérdezték erről, aki szűkszavúan annyit felelt:

Én elfogadom az ő döntését, én tudnék a barátja lenni. Ha ő nem szeretne, akkor én sem

tett pontot a feszült helyzetre. Rékasi egyébként hozzátette, Gáspár Győzőben egy csupaszív lelket ismert meg, akivel nagyon jó viszonyt ápol azóta is.

Kapcsolódó
Párharc: Rékasi Zsigmondék kiestek, megvannak a dobogósok
A finálé előtt már csak három páros van versenyben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik