Szórakozás

Molnár Anikó az OnlyFansről: Ami nekem belefér, az belefér, magamnak kell ezzel elszámolni

TV2
TV2
Azt mondja, amíg mosolyogva tud tükörbe nézni, addig nincs baj.

Kembe Sorel podcastműsorának vendége volt az egykori ValóVilág– és A Nagy Ő-szereplő Molnár Anikó. A beszélgetés során a celeb elmondta: 11 éve foglalkozik sminktetoválással, de az elmúlt időszakban romlott a látása és megfájdultak az ízületei, ezek miatt gondolkodott el azon, mennyi ideig tudja még végezni ezt a munkát. „És hónapról hónapra éltem, mert egy olyan árat találtam ki, ami elérhető egy óvónőnek, egy boltosnak, egy közszférában dolgozó embernek… Mert ugye mindenki 80-100 ezrekért tetovál. Most ezt hogy tudja kifizetni egy óvónő például? Én nem felejtem el, hogy honnan jöttem” – tette hozzá a Blikk szemléje szerint Molnár.

Mint mondja, egy évig gondolkodott, hogy csináljon-e OnlyFans-fiókot. Több emberrel is beszélt, mivel a kíváncsiság mellett félelem is volt benne a platformmal kapcsolatban. Először csak regisztrált, feltöltött egy profilképet, utána egy ideig állt az oldal, mert nem tudta, hogyan kell kezelni. Végül keresett valakit, aki ért hozzá, és közösen elindították az oldalt az év elején. Nem sokkal később Molnár már arról számolt be: profilja annyira népszerű, hogy a világ összes tartalomgyártója közül a felső egy százalékba került. Nyáron még úgy nyilatkozott, „szexet, pornót nem vállalna be”, ősz elején viszont megismerkedett egy férfival, akivel elmondása szerint felnőttfilmeket is szívesen gyártana.

A fizetős, erotikus tartalmak miatt eddig sem szégyenkezett, Sorelnek most a podcastben azt mondta:

Amikor elgondolkodsz azon, hogy kinek is kell elszámolnod magadon kívül: senkinek. Nincs gyerekem, nem is lesz. Nincsen gyűrű az ujjamon, tehát nincsen férjem, aki mondjuk ezt ellenezné. Anyu azt mondja, hogy »figyu, Anikó, azt csinálsz, amit akarsz, maximálisan bízom benned, látom, hogy sikeres vagy, ügyes vagy, okos vagy, eddig is mindent megoldottál«. Tehát ő nem szól bele. Nincs más. Apukám meghalt, addig sem szólt bele az életünkbe, ameddig élt. Úgy vagyok vele, hogy ez az én életem, senki nem élheti helyettem. Ami nekem belefér, az belefér. Magamnak kell ezzel elszámolni, és amíg úgy tudok a tükörbe nézni, hogy mosolyogva, addig nincs baj.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik