Szórakozás

Molnár Anikónak kialakulóban van egy új kapcsolata, az illetővel felnőttfilmeket is szívesen gyártana az OnlyFans-oldalára

Birton Szabolcs
Birton Szabolcs
Azt mondja, már nem akar családanya lenni.

Molnár Anikó év elején kezdett el erotikus tartalmakat gyártani az OnlyFans-oldalára. Elmondása szerint a platformja azóta is jó számokat hoz, az ebből befolyó összegből pedig be tudja biztosítani a saját és az édesanyja anyagi helyzetét is. Nem szeretné viszont, hogy a feliratkozói megunják a tartalmait, ezért arra is nyitott lenne, hogy felnőttfilmes videókat készítsen a profiljára.

Szeretnék a továbbiakban is jól keresni. Ha az ember odateszi magát, a határ a csillagos ég. Akár havi 20 milliót is bezsebelhetnék. Ráadásul úgy, hogy a magam ura vagyok, és akkor és azzal teszek bármit, amikor és akivel én akarok

– fogalmazott Molnár a Story magazinnak adott interjújában.

Hozzátette, bár egyesek azzal gyanúsítják, hogy ezzel a régi hivatásához térne vissza, állítja, sosem pornózott, és nem is tervezi, hogy egy esetleges főnök kezébe adja a döntést azt illetően, mettől meddig, hol és hány férfival forgasson. Mint mondja, nem tudna olyannal együtt lenni, akivel nincs közöttük valamiféle érzelmi kötelék.

Én azt fogom megosztani, amikor jól érzem magam a párommal. Lényegében »home video«, amit az nézhet meg, aki fizet érte. Azt gondolom, mindenkinek máshol vannak az erkölcsi határai. Én nem vagyok álszent, kimondom, hogy az egész világot a szex mozgatja. Mindenki akarja, csinálja, nézi

– jelentette ki.

Molnár a beszélgetés során azt is elárulta, hogy van valaki az életében, akivel szívesen belevágna az erotikus videók készítésébe, a kapcsolatukról viszont egyelőre nem szeretett volna bővebben nyilatkozni.

Amíg igény van rá, én szívesen csinálom. Az lenne az ideális, ha olyan párom lenne, akivel ezt együtt tudnánk csinálni hosszú távon. Soha nem voltam anyatípus, nem kell elszámolnom majd a gyerekemnek semmivel. Nyilván, ha máshogy alakítottam volna az életem, és feleség és családanya lennék, vagy még az akarnék lenni, nem vágtam volna bele. De így, belátható időn belül nem tervezem, hogy abbahagyom

– tette hozzá.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik