Szórakozás

Hadas Alfréd megkönnyezte Rippel Feri kiesését, a Farm VIP után is barátok maradtak

TV2
TV2
Bár a versenyben ellenségének tekintette az artistát, a forgatás alatt jó kapcsolat alakult ki közöttük.

Rippel Feri volt a Farm VIP legutóbbi kiesője, miután Vajda Johnny jobban teljesített az erőpárbajon. Ennek a műsor legtöbb szereplője kifejezetten örült, Hadas Alfréd azonban nehezen viselte a piros csapat egykori vezetőjének távozását. A zenész a Borsnak így nyilatkozott az ügyben:

Igen, bevallom kicsordult a könnyem, amikor láttam, hogy Feri elbukta a párbajt. Többször is hangsúlyoztam a verseny alatt, hogy Feri egy hatalmas ellenségem, ha én akarom megnyerni a műsort annak ellenére, hogy mennyire jó kapcsolatot tudtam kialakítani vele, ami másoknak annyira nem sikerült.

Hadas Alfréd a többiekhez képest kicsit később csatlakozott be a játékba, azonban az artistával azonnal szimpátia alakult ki kettejük között.

Nekem célom volt, hogy legyőzzem Ferit a végjátékban, mint ahogy az első védettségi játékomnál is tettem. Mindezt azért, mert végtelenül tiszteltem az erejét és a kompetíciós képességét. Úgy éreztem, ha őt megfogom bármilyen versenyszámban, akkor már régen túlteljesítettem magam. Ezt sokan bent félreértették, ugyanis én nem azért álltam Feri mellett, mert bármilyen szerepet betöltöttem volna a taktikájában, csak szimplán a farmi környezetben azt éreztem, hogy tőle tudok a legtöbbet tanulni, és én pont ezért érkeztem a műsorba

– jegyezte meg Hadas, aki azt is elmondta:

a műsor forgatása után is barátok maradtak Rippel Ferivel,

egyszer már összefutottak egymással, és az ünnepek után terveznek újra közös programot.

Kiesése után Rippel is nyilatkozott:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik