Szórakozás

Lakatos Levente Rippel Feriről: Úgy látom, ő egy ilyen rabszolgatartó, a szolgái pedig szenvednek az uralma alatt

TV2
TV2
Az író szerint a hölgyversenyzők sínylődnek a parasztházban.

A Farm VIP legutóbbi adásában megszűntek a csapatok, a top 10-es mezőny játékosai pedig összeköltöztek a parasztházban. A mai rész előzetese szerint Lakatos Levente, Ripli Zsuzsi valamint az egykori piros csapat tagjai, Balogh Edina és Lissák Laura Rippel Feriről beszélgettek a tornácon az összebútorozás után.

Lakatos a kameráknak kifejtette, kíváncsi volt arra, hogy démonizálják-e az artistát, vagy valóban olyan, mint amilyennek gondolják. Érdeklődésére Rippel korábbi csapattársai úgy fogalmaztak, utóbbi néha kedves, máskor viszont olyan szeszélyes a hangulata, mint az időjárás, de veszekedni nem szokott. Az író erre azt felelte, „na majd ő!”

Gondolkoztunk azon, hogy Feri a droidvezér, és a többiek a droidjai. De inkább azt látom, hogy Feri egy ilyen rabszolgatartó, a rabszolgái pedig szenvednek az uralma alatt. Leginkább ez az érzés hatott át engem. De az tuti, hogy a lányok sínylődnek ebben a parasztházban

vetett számot később Lakatos.

Rippel egyébként a minap arról beszélt a kameráknak, hogy úgy látja, a többiek nagyon tartanak tőle.

Kapcsolódó
Farm VIP: Rippel Feri úgy érzi, a többiek félnek tőle
Az artista szerint a csapatok felbomlása után mutatkozik majd meg a játékosok igazi arca.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik