Élet-Stílus

Farm VIP: Rippel Feri úgy érzi, a többiek félnek tőle

TV2
TV2
Az artista szerint a csapatok felbomlása után mutatkozik majd meg a játékosok igazi arca.

Kiss Daniella távozásával már csak tízen vannak versenyben a Farm VIP-ben, ráadásul most már nincsen külön piros és sárga csapat, mindenki egyéniben játszik tovább. Demcsák Zsuzsa arról kérdezte a játékosokat, mit gondolnak erről a változásról.

„Nyilvánvalóan új embereket kell megismernünk, új emberekkel kell összecsiszolódnunk vagy éppen konfrontálódnunk – ahogy hozza az élet” – vélekedett Lakatos Levente, majd később azt mondta: „Kérdés, hogy mennyire fog érvényesülni az egyéni játékban a csapatérdek, tehát hogy akik egy csapatban voltak, mennyire fognak majd össze, és mennyire játszanak együtt a továbbiakban.”

Szabyest szerint a Rippel Ferivel való összeköltözés „kulcsmomentuma a játéknak”.

Úgy gondoljuk, hogy ő egy igazi robot, érzéketlen, érzéstelen és csak hajt, megy, egy versenyló

– fogalmazott az énekes.

Rippel, aki korábban a pirosak vezetője volt, azt mondta, ha a többiek megszavazzák, akkor a továbbiakban is nagyon szívesen viszi sikerre a csapatot.

Az egyéni játék ezennel elindul! Megszűnik a piros, megszűnik a sárga, megszűnik a kettő közötti konfliktus, és ez nekem egy nagyon jó hír, mert végre most mutatkozhat meg mindenki igazi arca, most látunk bele a többiekbe. Most fogom megismerni azokat a piros csapattársaimat, akiket családnak neveztem. Amíg nem volt tétje, amíg az egyéni játék nem került előtérbe, addig mindenki kedves és mézesmázos volt. Itt kőkemény harcok fognak folyni, már most is azok folynak, és ennek én szerves szereplője vagyok. Ráadásul úgy érzem, hogy nagyon félnek tőlem

mondta el az artista.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik