Szórakozás

Rácz Jenő kórházban járt, kiderült, hogy komolyabb sérülést szenvedett az utolsó Sztárbox-meccsén

RTL
RTL
Meglehet, hogy műteni is kell majd szeme alatti sérült ideget.

Vasárnap ért véget a Sztárbox idei évada. Férfi középsúly-kategóriában Rácz Jenő és Molnár Áron csaptak össze, utóbbi az első menetben, alig egy perc alatt legyőzte a séfet, akinek az edzője bedobta a törölközőt.

Rácz nemrég az Instagram-oldalán jelentkezett be, ahol megosztotta követőivel, hogy kiderült, komolyabb sérülést szerzett a ringben, mint ahogyan az első látásra tűnt.

Részt vettem egy MR, Ct, szemészeti és fül orr gége vizsgálaton, ahol sajnos azt mutatták ki, hogy az arccsontom eltört és az egyik ideg leszakadt a helyéről… az utóbbira lettem figyelmes, hogy valami nem oké… A meccs napja sajnos nem volt életem legszerencsésebb napja, mert az első ütés amit bekaptam, az elég gyorsan eldöntötte a dolgok kimenetelét. A jobb oldali szemem látása pár másodpercre elment, aztán szép lassan vibrálva visszajött. Sajnos ettől megtorpantam, a mozgáskoordinációt elveszítettem és már éreztem, hogy ez a mérkőzés sajnos elment

– magyarázta a séf.

Mindenesetre nem is a meccs a lényeg, mert szarul bokszoltam, Áron jobb is volt, stb. Viszont sajnos holnap derül csak ki, hogy műteni kell-e a szem alatti ideget. Azért viszont hálás vagyok, hogy az edzőm, @dobizsolti bedobta azt a bizonyos törölközőt. Megmentett egy nagyon nagy sérüléstől, amiért örökké hálás leszek! Ilyen sport a boksz, ez benne van a pakliban, senki sem hibás vagy felelős miatta!

– tette hozzá.

Rácz egyébként a meccset követően úgy nyilatkozott, hogy valahol talán kívánta az ellenfele utolsó ütését, nagyon elfáradt ugyanis az elmúlt időszakban.

Kapcsolódó
Rácz Jenő: Valahol azt érzem, hogy talán ezt a pofont én kívántam
A séf szerint Molnár Áron erősebb volt fejben a Sztárbox döntőjében.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik