Szórakozás

Árpa Attila: Tenya biztosan jobban tud bokszolni, mint az első meccsén, ami leginkább csapkodás volt

RTL
RTL
Elismeri, hogy ő is főként ezt csinálta, mikor Nagy Ervinnel csapott össze a Sztárboxban.

Árpa Attila első, negyeddöntős mérkőzése rövid ideig tartott a Sztárboxban, másfél perc után kiütötte Nagy Ervint. A színész az rtl.hu-nak elmondta, a meccset követően az edzője nem dicsérte őt meg, állítása szerint ugyanis úgy bokszolt, mintha soha nem tanulta volna.

Inkább olyan volt, mintha egy kocsmába belöktek volna, hogy »Tessék, verd meg ezt az embert!« Az izgalom meg az újdonság ereje ezt váltotta ki belőlem, de nem csak belőlem. Ezért van az, hogy a második meccsek lényegesen színvonalasabbak, ezt már most is láthattuk

– fogalmazott Árpa, aki azt is elárulta, az összecsapás után Nagy Ervinnel is beszélt.

Megkérdeztem Ervint, van-e benne bármilyen sérelem, de nem volt – és igazából ennyi. Túl is léptünk ezen. Nem a feje, az arca vagy az ajka sérült, talán a büszkesége, de ez teljesen érthető. Ő is rengeteget készült, ő is képvisel valamit, amit nem szoktak a vereséggel egy lapon említeni. Pedig ez nem kudarc. Ha fordítva történik meg, én nem kudarcként éltem volna meg, hanem hogy ennek így kellett lennie. Önmagában azért a néhány pillanatért, amikor az ember bevonul, már érdemes volt ennyi munkát beletenni. Persze így, hogy az ember továbbjut, még édesebb. Itt csak azok a versenyzők vallottak kudarcot, akik borzalmasan rosszul kommunikáltak a műsor alatt és veszítettek a népszerűségükből, de ennek semmi köze ahhoz, ami a ringben történt.

A vasárnapi elődöntőben Pintér Tibor lesz Árpa ellenfele, róla így vélekedik:

Az első meccse mindenkinek teljesen más, mindent elfelejt, amit tanult. Ezt láttam Ervinen is, Tenyán is. Mindenkin azt láttam, hogy jobban tud bokszolni, mint amit az első mérkőzésen mutat. Biztosan Tenya is jobban tud bokszolni, mint az első meccsén, ami – valljuk be őszintén – leginkább egy csapkodás volt, de én sem vagyok kivétel, én is nagyjából ezt csináltam. A kérdés az, hogy a második mérkőzésre tényleg mindketten kicsit higgadtabban tudunk nekiállni a dolognak, és akkor tényleg bokszmérkőzést, vagy nyomokban bokszmérkőzésre hasonlító eseményt fognak látni a nézők. Ha nem, akkor cséphadarás lesz. Akkor vagy így, vagy úgy, de nagyon gyorsan véget fog érni a mérkőzés valakinek.

A meccs nyertese Brasch Bencével megy majd a döntőbe. Róla Árpa azt mondta, mint kolléga neki szurkol, de mint a Sztárbox versenyzője nem, mert nem szívesen kerülne vele szembe a ringben.

Bence 20 évvel fiatalabb nálam és 7 éve bokszol, én 7 hónapja. Ez nem magyarázat arra, hogy miért nem fogok nyerni, hanem csak azt mutatja, hogy én vagyok ebben a párosításban az esélytelenebb. Ebben az esetben viszont azért nagyon jó, mert ha megnézünk egy bokszfilmet, az mindig arról szól, hogy az esélytelen egyszer csak győzedelmeskedik. Úgyhogy majd ha a Bencével ringbe lépünk, ki fog derülni, hogy a csúf valóság győz-e vagy egy hollywoodi filmet látnak majd a nézők.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik