Szórakozás

Solti Ádámot a legnagyobb hazugnak, Tapasztó Orsit a legidegesítőbbnek szavazták meg Az Árulókban

RTL
RTL
Voltak sértődések.

Boszorkányvallatós játék volt Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban szerdai részében, amely során a hírességeknek kényes kérdésekre kellett válaszolniuk, amik kisebb-nagyobb sértődéseket is eredményeztek.

Nádai Anikó például sűrű bocsánatkérések után elárulta, Tapasztó Orsi mentálhigiénés szakember és influenszert tartja a legkevésbé szimpatikus és a legidegesítőbb játékosnak, valamint kiderült, hogy szerinte Gyenesei Leila többet képzel magáról, mint ami.

Ez után nehéz lesz vele olyan őszintén beszélgetni, mint ahogy azt eddig tettem, tudván azt, hogy nem a legkedvesebb, sőt, a legtávolabb állok tőle érzelmileg ebben a társaságban

– vélekedett a hallottakról Tapasztó.

Gyenesei Leila is a boszorkányszékbe ült, az ő válaszaiból az derült ki, a csapat legnagyobb mártírjának Vásáry Andrét tartja, illetve véleménye szerint Solti Ádám mások hátán próbál előbbre jutni a műsorban, nem mellesleg ő a legnagyobb hazug is.

Nagyon nem vagyok boldog, de hát ez egy játék!

mondta utólag Solti.

A színész tavaly állt elő az alábbi sztorival:

Kapcsolódó
Solti Ádámnak szeretője volt a felesége mellett, előbbi szült neki gyereket
Hazugságspirálba keveredett a színész-énekes ezidő alatt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik