Szórakozás

Varsányi Réka csak a szépre emlékszik Alekosszal való kapcsolatából

TV2
TV2
A szakítás után úgy véli, nagyon sokat kapott ettől a kapcsolattól.

A tévénézők Alekosz párjaként, az Ázsia Expresszben ismerték meg Varsányi Rékát. A páros „speciális kapcsolata” azóta véget ért, Varsányi csütörtökön a Mokkában azt mondta, a szakítás ellenére nincsenek haragban egymással, „egyszerűen válaszút elé érkezett a kapcsolatunk”. Jelenlegi érzéseiről így nyilatkozott:

Amikor az ember úgy dönt, hogy búcsút int a másiknak, az azért fájdalommal és szomorúsággal jár, néha kicsi düh is van az emberben, de nem kell, hogy így legyen. Arra kell emlékezni, ami szép volt ebben a kapcsolatban, ami épített. Én nagyon sokat is kaptam ettől a kapcsolattól, olyan tapasztalásokat is szereztem – amiket a műsorban végig is lehetett nézni –, amiket neki köszönhetek. Én így szeretnék erre emlékezni.

Varsányi arról is beszélt, nagyon sokat nyert az Ázsia Expresszben való szereplésével, egyebek mellett mélyebb önismeretre tett szert, és az önbizalmának is jót tett a műsor. Igyekezett minden szituációban magát adni, és örül annak, hogy ez a nézőknek is szimpatikus volt. Mint mondja, ő a hétköznapokban is így viselkedik, de a verseny során az is hajtotta, hogy a gyerekei büszkék legyenek rá. Megjegyezte: azért nemcsak ő, de Alekosz is odatette magát a műsorban.

Alekoszék múlt héten estek ki, akkor a görög celeb meglepően szépen beszélt partneréről, pedig előtte folyamatosan beszólogatott neki.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik