Szórakozás

Varsányi Réka végleg szakított Alekosszal

TV2
TV2
Úgy döntött, véget vet az úgynevezett „speciális kapcsolatnak”.

Varsányi Réka jelenleg a TV2 kalandműsorában látható, Alekosszal alkot egy csapatot az Ázsia Expresszben. A köztük lévő viszonyt az egykori villalakó előszeretettel nevei „speciális kapcsolatnak”, Varsányi azonban korábban elmondta, ez a fogalom csak Alekosz fejében létezik, ami miatt sok veszekedésük is volt már. Ebben az interjúban az is elhangzott, hogy Varsányi Réka hosszú távú boldogságra vágyik a görög származású celebbel, ez azonban azóta változott.

A kétgyermekes anyuka most Lakatos Levente műsorában beszélt arról, hogy

végleg megszakította a kapcsolatot Alekosszal,

aki többször megalázóan, felháborító hangnemben beszélt vele a műsorban, ráadásul látványosan más hölgyek társaságát is kereste, kiemelt figyelmet fordított például Kecskés Enikőre.

Sok sérelmem van vele kapcsolatban. Valójában már odáig jutottam, hogy akkor is elgondolkoznék, hogy szeretném-e, ha ő most egy virágcsokorral esedezne. Hiszen erre nagyon sok lehetősége lett volna, de nem élt vele, és valójában nem is szeretne élni vele. Én viszont ezt tovább nem tűröm. Úgy érzem, hogy visszaélt a szeretetemmel, és ez nekem már nem fér bele

idézi a Blikk Varsányit, aki az adásokat visszanézve döbbent rá, hogy túl sokat tűrt el egykori párjától, és bár fáj látnia a viselkedését, mostanra úgy érzi, megerősödött. Akkor sem bocsátana meg Alekosznak, ha tényleg bekopogtatna hozzá.

Nem békülnék ki vele, és ebben határozott vagyok. Bármennyire is fájó visszanézni néha, hogyan kezeltem a szituációkat, ez ráébresztett arra, miben szeretnék változtatni az életemben. Szép dolog a türelem, de csak egy bizonyos pontig.

Kapcsolódó
„Nem vagyok sem állat, sem tárgy” – Varsányi Réka unja, ahogy Alekosz viselkedik vele az Ázsia Expresszben
Ördög Nóra korábban azt tanácsolta Varsányinak: ne tűrjön el semmit Alekosztól.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik