Szórakozás

Horváth Lajos Ottó is hazatérhetett a kórházból

Birton Szabolcs
Birton Szabolcs
A színészt pénteken műtötték meg, miután balesetet szenvedett a Nemzeti Színházban.

A Nemzeti Színház múlt pénteken az esti órákban jelentette be, hogy baleset miatt félbeszakadt a Rómeó és Júlia című előadásuk: Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó a második felvonás során sérültek meg, az RTL Híradó szerint egy ajtón zuhanhattak ki.

A színészeket a balesetet követően kórházba szállították, ahol műtéten estek át. Szász tegnap térhetett haza, a színház pedig ma délután szintén a Facebookon tájékoztatta a rajongókat, hogy időközben Horváthot is kiengedték a kórházból.

Öröm és hála a szívünkben! A mai napon Horváth Lajos Ottót is hazaengedték a kórházból. Neki is mielőbbi gyógyulást kívánunk!

– írta a színész fotója mellett a teátrum.

Az incidens miatt az intézmény igazgatója, Vidnyánszky Attila úgy döntött, visszalép a posztjától, ám lemondását Csák János kulturális és innovációs miniszter nem fogadta el, így a vizsgálat lezárultáig a posztján marad. Vidnyánszky a történtek után úgy nyilatkozott, jelenleg nem tudja elképzelni a folytatást.

Kapcsolódó
Közös tapsra buzdít a Nemzeti Színház sérült színészei támogatására a Magyar Színházi Társaság
Az MSZT videóösszeállítást küldene a gesztusról Szász Júliának és Horváth Lajos Ottónak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik