Szórakozás

„Ha az utolsó nő lennél a földön, akkor se tetszenél Bercinek” – aranyválogatás közben estek egymásnak a lányok

Alekosz is igyekezett oldalt választani.

Az Ázsia Expressz kedd esti adásában nem csak Kecskés Enikőnek gyűlt meg a baja a 24 órára kisorsolt új játékostársával, Alekosszal: Vágner Fanni és Kafiya Rea Milla sem találták a közös hangot. A két duó a vízparton, aranytisztítás közben találkozott egymással, ahol egy hangosabb vitába is belebonyolódtak.

A feladat során a párosok egyik tagjának meg kellett tisztítania a szennyeződésektől az aranyat, a másik félnek pedig le kellett mérni az így kapott nemesfémadag súlyát. Bár Vágner úgy ítélte meg, az ő aranyuk kellően tiszta, Kafi jelezte, hogy szerinte még piszkos, ezért a mérleg nem fog pontos eredményt mutatni.

– Kérlek szépen, takarítsd ki rendesen, homok van benne. Nincs kitakarítva!
– Ki van takarítva, és ne piszkáld!
– Figyelj, nézd meg másokét! Nem! Ez az én feladatom, én mérem!

–  vette el a mérleget, mire Alekosz a „hajrá Fanni!” felszólalással jelezte, melyik oldalán áll.

Kecskés Enikő erre azzal szállt be a szóváltásba, hogy Alekosz korábban azt mondta neki, szerinte Vágner és a párja, Hegyes Berci miatta (a modell miatt) fognak majd szétmenni.

Hát nem hiszem. Ha az utolsó nő lennél a földön, akkor se tetszenél Bercinek. Ezt tudom jól. Úgyhogy nekem jöhettek bármilyen szarsággal, engem kurvára hidegen hagy

– felelte Vágner, aki azt is sérelmezte, hogy mivel ő az elmúlt hetekben jobban megtanult spanyolul, mint Kafi, utóbbi azt akarta, hogy ő legyen aktívabb a beszédet igénylő feladatokban.

A nézeteltéréseket illetően végül egyik páros sem jutott dűlőre, Kecskés Enikő az adás végén a mikroportját is letépte magáról, úgy hagyta faképnél Alekoszt és a komplett stábot, akik velük forgattak éppen.

Kapcsolódó
Ázsia Expressz: „Kussolj már be!” – Kecskés Enikő kiborult Alekosz viselkedése miatt
Egy ponton nem is bírta tovább, letépte magáról a mikroportját és a görög celebbel együtt a teljes stábot faképnél hagyta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik