Vasárnap este kezdődött meg a Sztárbox idei évadának negyeddöntője, ahol Megyeri Csilla és Berki Mazsi is összecsaptak. Az influenszerek az összes rendelkezési időt kihasználták a ringben, négy menet után végül a szakmai zsűri utóbbit kiáltotta ki győztesként.
Berki Mazsi a győzelme után a közösségi oldalán mondott köszönetet az edzőjének és a támogatóinak, ellenfelének pedig azt üzente, köszöni neki a pofonokat, illetve sajnálja, hogy elkente a száját. Hozzátette továbbá azt is, hogy a menet után úgy véli, sem Megyeri, sem az edzője nem „mazsoláznak” majd akkora vigyorral.
Berki később arról is beszélt, tisztában volt azzal, hogy Hódi Pamela, aki szintén kint volt a meccsen, az ellenfelének szurkol majd, ez viszont nem zavarta.
Nem hiszek az adok-kapokban, nem is úgy álltam hozzá, hogy bántani akarom Csillát. Abban hiszek, hogy a szeretet mindig győz. Nem személyes gondolatok vezéreltek Csillával kapcsolatban a meccs közben, hanem az, hogy jól teljesítsek. Minden idegszálammal győzni akartam, az volt a legfontosabb. Nagyot csalódtam volna magamban, ha vesztesen távozom a ringből. Most úgy érzem, ezzel a győzelemmel végre új lap nyílik az életemben, és végleg magam mögött hagyhatom a múltat
– fogalmazott a minap Berki, aki úgy érzi, Hódival már sikerült megbeszélniük a sérelmeiket, a lányaik érdekében pedig korrekt a viszonyuk.
Nemrég Megyeri is azt Instagram-oldalát használva szólt követőihez a műsor kapcsán, illetve azokhoz is, akik kritizálták a teljesítménye miatt.
Most a sok gonosz, károgó és rosszindulatú ember kommentcunamijára reagálnék összefoglalva, mert képtelenség ennyi frusztrált, kárörvendő, mocskos szájú embernek visszaírni egyesével: Fogalmatok nincs arról, hogy milyen ringbe szállni (nekem sem volt addig, amíg meg nem tettem). Megjegyezném: IMÁDTAM! És büszke vagyok magamra! Kibaszott menő dolog ez
– kezdte posztját az influenszer.
Hozzátette, szerinte sokan elképzelni sem tudják, mekkora bátorság kell ahhoz, hogy valaki ringbe szálljon, ahonnan mint minden sportágban, végül kikerül egy győztes és egy vesztes is.
Ez a sport is, mint bármelyik más – mindenre megtanít – megtanít becsületesen győzni, vagy emelt fővel veszíteni. Mindezt kőkemény munka előzi meg: kitartás, fegyelem, alázat, tisztelet, rengeteg lemondás és tanulás, tanulás… Biztosan sokaknak ismerős lesz ez a mondat: »Nem az számít, hogy mekkorát ütsz, hanem az, hogy mennyi ütést állsz ki, amikor talpon kell maradni, hogy mennyit bírsz, amikor folytatni kell.« – ez a gondolat a nagybetűs életben is megállja a helyét. Na ez vagyok én, mindig is ez voltam és maradok is!
– jelentette ki Megyeri, a kanapéhuszároknak pedig azt üzente, húzzanak maguk is kesztyűt, lépjenek be a ringbe, aztán merjenek adni és kapni is.
Biztos vagyok benne, hogy tapasztaltabb emberként mindjárt elszégyelli magát, hogy milyen ostobaságokat intézett egy számára idegen emberhez, egy idegen helyzetről, amiről fogalma nem volt. Ébredjetek már fel! Itt, aki ringbe száll, leküzdve a félelmeit, a démonjait – ennyi ember előtt, sőt (!) a nép előtt – az mind igazi HARCOS lélek! És igenis kibaszott BÜSZKE lehet magára mindenki, aki ezt lehozza. Teljesen mindegy, hogy knockouttal vagy anélkül… győztesként vagy vesztesként…
– zárta gondolatait.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon