Szórakozás

A Nagy Ő: Nati himnuszt írt Jákob Zoltánnak, Enikővel közösen adták elő

TV2
TV2
Nagy sikert arattak a dallal.

A Nagy Ő hétfői részében a lányoknak csapatokra osztva kellett randiprogramokat csinálniuk Jákob Zoltánnal, egy-egy idegen kultúra hangulatában. A legjobbak jutalma pedig az volt, hogí Rómába utazhatnak a üzletemberrel. Nati és Enikő Hawaii-t kapták, ők táncshow-val, koktélokkal, masszázzsal kényeztették Jákobot, valamint egy játékot találtak ki. Egy zenés produkcióval is készültek, erről Nati így nyilatkozott:

Himnuszt írtam Zolinak, amit Enikőnek betanítottam, és ezáltal megszületett a mi kis produkciónk.

Nati utóbb azt mondta, nem érezte, hogy Enikő „annyira szívhez szólóan” adta volna elő a dalt. „Enikő inkább púp volt a hátamon” – tette hozzá.

Szerintem Zolit nagyon megérintette a produkció, tetszett neki, hogy róla írtuk, szívhez szólt, őszinte volt, frappáns

– vélekedett Nati, Jákob pedig így értékelte a neki szervezett randit:

Ha ezek a lányok ilyeneket tudnak itt, a kastélyban, akkor minek utazzak?

Programjukkal Enikő és Nati lettek a mezőny legjobbjai, a reptéren azonban kiderült: csak egyikük szállhat fel az olasz fővárosba tartó gépre, a másikuk pedig védettséget kap, és nekik kell eldönteniük, ki menjen és ki maradjon. Egy ideig egyik lány sem engedett, végül Enikő feladta a harcot Natival szemben, és bár szomorúan, de lemondott az utazásról.

A győzelmet hozó, Jákob Zoltánnak írt dalt itt lehet meghallgatni.

Kapcsolódó
A Nagy Ő: Jákob Zoltán zavarba jött Nati kókuszdiós produkciójától
A jelenet a többieknél is kiverte a biztosítékot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik