Ahogy korábban lapunk is megírta, hat éve húzódott Manuel és a Noé Állatotthon ügye, miután az énekes 2017-ben két társával együtt ellopta a menhely adománygyűjtő dobozát. Az elkövetőket a rendőrség 50 óra közmunkára, illetve fejenként 20 ezer forint visszafizetésére kötelezte, aminek évekig nem tettek eleget.
Pénteken már arról szóltak a hírek, hogy a The Voice coacha időközben kifizette az említett húszezer forintot az állatotthonnak, és egy további „gáláns összeget” is adományozott nekik. Manuel a történtek után az nlc-nek nyilatkozott az ügyben.
A felelősség az enyém. A Covid alatt elkezdődött egy közös ötletelés a Noé Állatotthonnal, hogy milyen módon tudom rendezni velük az ügyeimet, illetve hogyan tudom segíteni a munkáikat. Az ötlet az volt, hogy csináljunk közösen nyílt napot, közönségtalálkozót vagy hasonlót, de sajnos a vírusidőszak alatti szabályozások, az ilyen találkozókat ellehetetlenítették. A Covid után beindult az élet, rengeteg munkám lett, de ez persze nem mentség. Azóta felvettem a kapcsolatot az állatotthonnal, és rendeztem a tartozást. Természetesen megígérem, hogy a jövőben erről mindenkit folyamatosan tájékoztatok, hogy ne állhasson elő soha többé ilyen helyzet. Minden érintettől bocsánatot kérek
– mondta az énekes.