Szórakozás

„Pokol volt az első 24 óra” – sürgősen műteni kellett Manuel térdét, miután megsérült legutóbbi koncertjén

RTL
RTL
Többhetes felépülés vár rá.

Manuel a múlt héten az Instagram-oldalán számolt be arról, hogy baleset érte a legutóbbi, Budapest Parkban tartott koncertjén. Mint mondta, megcsúszott a sok konfettin, és a térde kiugrott a helyéről.

Miután levitték a színpadról és bekötötték a lábát, hamar visszatért a közönséghez, és végignyomta a bulit. Később gipszet kapott.

Elmegyek magánkórházba, mert ezeket inkább – egy kivétellel – jobban járunk, ha nem minősítem. Remélem, ott hátha mást mondanak

— vetítette elő korábban, majd mint kiderült, valóban keresett egy magánintézményt.

A The Voice coacha most ismét a korlátozott ideig elérhető Instagram-történetében informálta követőit arról, hogyan érzi magát, és mi történt vele az elmúlt napokban.

Amikor elestem, kiugrott a térdkalácsom a helyéről, amiről leszakadt egy szalag és letört egy porcdarab is róla… Szóval nem tudom, hogy hoztam le így a bulit, de tele voltam adrenalinnal, meg akartam oldani a helyzetet, azt akartam, hogy jó legyen a buli

– magyarázta.

Később, a sürgősségin rám adtak egy gipszet, full le voltam szarva, de tényleg, és végül azt mondták, jöjjek vissza kontrollra egy hét múlva. Én nem hallgattam rájuk, és elmentem magánba, ahol készült MRI, kaptam megfelelő segítséget és továbbküldtek egy másik helyre, ahol lezajlott a műtét. Kíváncsi vagyok, mi lett volna a következő lépés a sürgősségin, ha kajak várok egy hetet és visszamegyek hozzájuk, miközben sürgősen műteni kellett.

Ami a felépülését illeti, a zenész hozzátette, többhetes lábadozás vár rá.

Pokol volt a műtét utáni 24 óra, és most is csak feküdni tudok, 5 perc, mire felállok az ágyból. Szóval lesz egy pár hét, mire felépülök, de már minden rendben. A bulikról majd még sztorizok, de mindent igyekszünk áttenni másik időpontra.

A zenész mindemellett arra is kitért, hogy igencsak kellemetlen tapasztalatokkal távozott abból az állami kórházból, ahol először ellátták a sérülését. Emlékei szerint az ott dolgozók a saját betegeiken gúnyolódtak, miközben őt vizsgálták.

Nagyon undorító volt ezt látni. Szóval ja, nem az egészségügyet akarom ezzel aláásni, mert nem értek én ehhez, nem akarok rosszat, és mert más sürgősségi ellátóhelyeken eddig mindig jól elláttak. Csak azért írom ezt a részt, hogy ne bízzatok meg mindenkiben, akin fehér köpeny van, mert csúnyán el lehet baszni egy életre.

A nyáron egyébként Marics Peti is megsérült a színpadon, amikor a Budapest Parkban koncertezett a ValMar. Egy szerencsétlen ugrás következtében a bokáját törte, tolószékkel távozott a helyszínről, ám előtte a sérülése ellenére is végigtolta a bulit, ülve.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik