Szórakozás

Soma Mamagésa: Szeptemberben lesz 10 éve, hogy teljesen hűséges vagyok, előtte kicsit vadkancáskodtam

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
Úgy véli, a hűség döntések sorozata is.

Folytatódik a DTK: Elviszlek magammal, a vasárnapi adásban Spitzer Gyöngyi, azaz Soma Mamagésa lesz D. Tóth Kriszta vendége. A beszélgetésben szó esik majd az előadóművész nőiességéről, szexuális energiáiról, a korábban őt ért erőszak feldolgozásáról, a változókorról és a házasságról is.

Most szeptemberben lesz 10 éve, hogy teljesen hűséges vagyok… már előtte is ott volt a megérkezés, csak egy kicsit vadkancáskodtam… de a hűség döntések sorozata is

– fogalmazott Spitzer, aki saját bevallása szerint annak idején nagyon sok fájdalmat okozott a férjének, most viszont úgy érzi, még a tudatalattiját sem szeretné bántani többé.

Mint mondta, korábban nem engedte meg magának, hogy megérkezzen egy párkapcsolatba, erre ugyanis nem is volt képes. A férje volt az, aki végül megismertette a nyugalommal és a harmóniával.

Ami a „vadkanca” éveket illeti, Spitzer úgy véli, azokat is fontos volt megélnie. Sok dologban kipróbálhatta magát, ugyanakkor a gyerekei is ekkor születtek. A férjét egy áprilisi napon ismerte meg, novemberben pedig már a fiukkal volt várandós, miközben még a jazz tanszak utolsó évét végezte. Úgy véli viszont, hogy ennek a gyors váltásokkal teli időszaknak megvolt az ára, a fia ugyanis állandóan a légcsőhuruttal küzdött.

Az öregedéssel kapcsolatban úgy fogalmazott, egyáltalán nem fél a kortól, sőt, csodálatosnak találja, hogy talán újra időt tud majd szakítani arra, hogy a Lupa-tó partján egyszerűen csak az ürességben legyen, de mint mondja, szerinte akkorra nagyon sok feladat lesz az emberiség előtt a bolygón történő változások miatt.

A Spitzer Gyöngyivel készült teljes beszélgetés szeptember 10-én, vasárnap este 10 órakor lesz látható a Spektrum Home-on.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik