Szórakozás

Sophie Turner és Joe Jonas közleményben reagáltak a válásukkal kapcsolatos hírekre

Amy Sussman / Getty Images
Amy Sussman / Getty Images
Négy évig voltak házasok.

A TMZ vasárnap adta hírül, hogy Sophie Turner és Joe Jonas négy év házasság után a szakítás mellett döntött. A válási papírokat a Jonas Brothers középső tagja nyújtotta be, ezekben úgy fogalmazott, a feleségével helyrehozhatatlanul megromlott a házasságuk.

Az énekes és a Trónok harca színésznője nemrég a közösségi oldalaikon adtak ki közleményt, először reagálva a szakításukkal kapcsolatos hírekre.

Négy csodálatos, házasságban töltött év után közösen hoztuk meg a döntést, miszerint barátságos keretek között elválunk. Sok spekulatív narratíva létezik arról, hogy miért, de valójában ez egy közös döntés, és őszintén reméljük, hogy mindenki tiszteletben tartja a saját, illetve a gyerekeink magánéletére vonatkozó kívánságainkat

– olvasható mindkettejük bejegyzésében.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

S O P H I E T U R N E R (@sophiet) által megosztott bejegyzés


Turner és Jonas egyébként 2016-ban ismerkedtek meg, egy évvel később pedig már jegyben jártak. 2019-ben egy Las Vegas-i kápolnában, majd Franciaországban is összeházasodtak. Első közös kislányuk, Willa 2020-ban született meg, míg a kishúga tavaly, az ő nevét viszont még nem hozták nyilvánosságra.

Kapcsolódó
TMZ: válik Joe Jonas és Sophie Turner
Négy év házasság és két gyerek után jöhet a válás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik