Szórakozás

A Konyhafőnök: Két versenyzőnek is távoznia kellett

Duplapárbajon dőlt el, kik mennek és kik maradnak.

A Konyhafőnök péntek esti adásában bőven volt feszültség a páros sütés-főzés alatt. Egy linzeralap a földön végezte, Nesika kezében ugyanis darabokra esett szét a tortaforma, és bár azt hitte, a saját süteményük bánta a dolgot, kiderült, hogy egy másik csapat édességét tette tönkre.

A versenyző végül negyedmagával került veszélyzónába: Larával, Nórával és Ádámmal. A sorsukról duplapárbajjal döntött a zsűri, melyekből Nóra és Lara kerültek ki győztesekként.

Nesika a kiesése kapcsán úgy fogalmazott, nem gondolta, hogy eddig el fog jutni, így mint mondta, ha egy dolgot tanulhatnak tőle a nézők, az legyen az, hogy higgyenek magukban, mert bármire képesek.

Ádám ugyancsak arról számolt be, hogy hatalmas élmény volt számára a verseny, a többiekre pedig nem vetélytársaiként tekintett, hiszen sokukban barátra lelt.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik