Szórakozás

Kizuhant az ötödik emeletről egy kislány Torinóban, egy járókelő kapta el

Mattia Aguzzi megmentette a négyéves kisgyerek életét.

Egy négyéves kislány kimászott az ötödik emeleten található lakásuk erkélyének párkányára Torinóban szombaton. Ezt látta a szomszédos házban élő fiú, aki megpróbálta felhívni a járókelők figyelmét a kislányra – írja a Corriere Della Sera.

A 37 éves Mattia Aguzzi ezt meghallotta, és felkiabált a gyereknek, hogy másszon vissza.

A kislány azonban ezt már nem tudta megtenni, egy idő után már csak kapaszkodott, a lábai a levegőben lógtak, majd egyszer csak lezuhant.

Aguzzi gyorsan reagált, odaugrott, és reménykedett, hogy el tudja kapni a kislányt, hogy legalább a zuhanás erejét tompítsa.

Végül elkapta, mindketten a földre zuhantak. Először úgy tűnt, hogy a kislány nincs eszméleténél, aztán viszont sírni kezdet.

Egy örökkévalóság volt az a pár másodperc

– mondta Aguzzi, aki kisebb sérülésekkel megúszta, mellkasi zúzódásai lettek és megsérült a karja.

A kislánynak viszont az ijedtségen kívül semmi baja nem lett, de a biztonság kedvéért kórházba vitték megfigyelésre.

Aguzzi hőstettének híre az olasz miniszterelnökhöz is eljtutott, Giorgia Meloni a Twitteren gratulált a férfinek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik