Szórakozás

Szakított Tóth Gabi és Krausz Gábor

Olajos Piroska
Olajos Piroska
Hat évig voltak együtt.

Krausz Gábor szerda délután a Facebook-oldalán jelentette be, hogy Tóth Gabival hat év után véget ért a kapcsolatuk.

Szeretném mindenkivel tudatni, hogy hat év után, sajnos a kapcsolatunk Gabival véget ért. Időnként furcsa meglepetéseket, kellemetlen fricskákat tartogat az élet. Hannaróza felügyeletét, nevelését továbbra is  közösen tervezzük, szeretetben, békében. Az ő biztonsága a legfontosabb számomra. Arra kérem a sajtó képviselőit, hogy tartsák tiszteletben a magánéletünket, ennél többet nem kívánok megosztani a nyilvánossággal. Kérem, hogy legyenek tekintettel kislányunk, Hannaróza érdekeire! Megértésüket köszönöm!

– írta közleményében a séf.

A hírt később az énekesnő is megerősítette a közösségi oldalain.

Tóth Gabi és Krausz Gábor 2018 Valentin-napján szerettek egymásba. 2019-ben eljegyezték egymást, az év őszén pedig titokban össze is házasodtak. Az énekesnő ekkor már várandós volt a kislányukkal, Hannarózával, aki alig két hónappal később meg is született. A házaspár nemrég vidéken vásárolt családi házat, Tóth Gabi márciusban a blogján írt attól, hogy Krausz Gáborral megvették életük első közös otthonát, mint mondta, neki egyben ez az első hitele is.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik