Lilunak két gyereke van férjével, Árva Lászlóval: Dávid, 2009-ben, Félix pedig 2019-ben született. A műsorvezető sosem posztol közösségi oldalán fiairól, ezzel kapcsolatban osztotta meg gondolatait legutóbbi posztjában az Instagramon.
Az elmúlt napokat, mint egyébként az összes utazásunkat négyen töltöttük. Gyakorlatilag mindenhova együtt megyünk, szinte szimbiózisban élünk a gyerekekkel. És készült róluk pancsolás, csúszdázás, kirándulás közben kb. 200 kép. Magunknak. Nem arra figyelve, hogy jól mutat-e majd az Instán, csak emlékbe, nézegetni 10 év múlva
– kezdte bejegyzését Lilu, amihez egy videót mellékelt a családi nyaralásukról. A felvételen a műsorvezető egyedül látható egy szaunában.
Posztját egy emlék felidézésével folytatta: „Emlékszem, milyen hálás voltam Apunak, hogy amikor az első szerelmem nálunk volt, megkérdezte, mutathat-e rólam gyerekkori képet. Hogy ilyen figyelmes.”
Ha most végigmennék az utcán, és minden szembejövő idegennek mutatnék képet a gyerekeimről, fura lenne. Amikor posztolunk, ez történik… Csak még szembe sem jön, akinek megmutatjuk (és most nem zárt profilokra gondolok). És most még nem is az alvós, fürdőruhás stb. képekről beszélek, amikről már tudjuk, hogy mocskos platformokon, mocskos gondolatok tárgyai lehetnek. Igen, olyan, mintha egyedül lennék mindenhol, ami néha elég béna. Pedig annyira szívesen dicsekednék én is ezzel a két gyönyörű, vicces, okos gyerekkel. De tudom, hogy ez veszélyes terep manapság. És olyan nincs, hogy valami túl biztonságos. Csak olyan, hogy biztonságos. Lehet, hogy én tolom túl. Simán lehet. De azt hiszem, ebből semmi baj nem lehet. És ez a lényeg. A lájknál többet ér a nyugalom… És megoldható ❤️
– írta a műsorvezető, hozzátéve: ez csak az ő sztorija, „nem ítélkezés, csak gondolatok”.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon