A zene számomra mindig is olyan volt, mint egy vallás. Amikor énekelek, úgy érzem, hogy valami nálam nagyobb és rajtam kívül álló dologról van szó, amit nem igazán tudok megmagyarázni
– nyilatkozta pár éve Florence Welch. Színpadi jelenléte valóban rendkívüli, az énekesnő híres arról, hogy a koncertjein egy pillanatra sem áll meg, végig vadul táncol, miközben előadja a spiritualitás határait súroló dalait. Bár introvertáltnak tartja magát, de művészekre jellemző módon a közönsége előtt nincsenek titkai.
Vicces, mert valójában nem vagyok túl jó abban, hogy az érzéseimről beszéljek. Azt hiszem, a dalszerzés egy módja annak, hogy feldolgozzam a saját érzelmi kudarcaimat az életben. Amikor dalt írok, az szinte olyan, mintha ki tudnám fejezni, hogy mit érzek.
Nem tipikus rocksztáralkat
Szorongó, mindent túlgondol és enyhe agorafóbiája van – nem feltétlen erre a leírásra számít az ember, amikor egy világszerte ismert, 15 éve sikert sikerre halmozó énekesnőről van szó. A Florence and the Machine zenekar frontembere azonban pontosan így jellemzi önmagát.
Magának való gyerek volt, aki rendkívül átlagosnak tartotta magát. „A képzeletemben éltem, állandóan olvastam, és folyton rá kellett döbbennem, hogy nem vagyok sellő, nem tudok lélegezni a víz alatt, nem tudok repülni” – mondta magáról. Mindig is kissé kényelmetlenül érezte magát a saját bőrében. Kilencéves korában bármit megadott volna azért, hogy varázslatos módon megváltoztathassa a külsejét, és ez később sem nagyon változott, tinédzserként sem látta szépnek magát.
Élete első nagyobb megrázkódtatása szülei válása volt. A kiskamasz Welch két testvérével együtt az anyjukkal maradt, aki hamar újra férjhez ment, és a mostohaapával két féltestvér is érkezett a családba. A másik meghatározó gyerekkori traumája 13 éves korában érte őt, amikor bipoláris zavarban szenvedő nagyanyja öngyilkos lett. A történtek után még inkább magába fordult, még visszahúzódóbb lett, a valóságból az jelentette számára a menekülőutat, hogy saját fantáziavilágokat kreált a fejében.
A Guardiannek adott interjújában azt mondta, úgy érzi, az árnyak, melyek a nagymamáját kísértették, átszálltak az őt követő nemzedékekre.
Azt hiszem, a fájdalma átragadt az anyámra, majd rám is. Az anyám lenyűgöző módon ezt teljes mértékben ki tudta zárni, én viszont nem örököltem ezt a képességet. Rajtam nem folynak át ilyen könnyedén a dolgok, minden megmarad bennem.
Egyetemi professzorként tevékenykedő édesanyjához amúgy is érdekes kapcsolat fűzi. „Ő szinte kizárólag a saját fejében él, az akadémiai életben. Amikor kicsik voltunk, egyfolytában könyveket írt. Olyankor a legboldogabb, ha a könyveivel lehet és a munkájával foglalkozhat. Gyerekkorunkban a húgom melegségre vágyott, hagyományos anyaszerepet várt volna el, de én csodáltam anyámat, amiért a gondolataiban tudott élni, mert én is ilyen voltam” – fogalmazott Welch, akinek viszont – egészen fiatalkora óta – a zene volt a mentsvára. Szorongását és frusztrációját dalokba öntötte.
Nem volt olyan időszak az életemben, amikor nem aggodalmaskodtam vagy ne lettem volna neurotikus. De amikor betettem valami zenét, és egyedül táncoltam a szobámban, teljesen szabadnak éreztem magam. Ez az, amit a zene mindig is adott nekem
– nyilatkozta egyszer.
Erős hang, erős személyiség
18 évesen talált rá állandó alkotótársára, akivel azóta is együtt zenélnek és máig legjobb barátnők. Isabella Summerst a húga bébiszittereként ismerte meg, 2006-ban kezdtek el közösen dalokat írni. Eleinte Florence Robot/Isa Machine-nek nevezték el a formációt, később aztán a Florence and the Machine névre váltottak. A MySpace-re töltötték fel a demóikat, amik hamar népszerűvé váltak a felhasználók és a zenei blogok körében.
Welch otthagyta az egyetemet, hogy minden idejét énekesi karrierjének szentelje. Dél-londoni pubokban lépett fel, miközben próbálta minél jobban kiterjeszteni kapcsolati hálóját a zeneiparban. Későbbi menedzserét egy szórakozóhely mosdójában szólította le, a rögtönzött meghallgatáson Etta James egyik dalából énekelt neki egy részletet, kissé spiccesen. Az előadás elég meggyőző volt ahhoz, hogy a Florence and the Machine hamarosan az MGMT rockegyüttes előzenekaraként koncertezzen.
2008-ban lemezszerződést ajánlottak nekik, de még első albumuk megjelenése előtt, 2009-ben megkapták a kritikusok díját az angol Grammynek számító Brit Awardson, a Brit Hanglemezgyártók Szövetségének éves popzenei díjátadóján. Welch később elárulta: amikor megtudta, hogy nyert, pánikrohamot kapott egy kávézó kellős közepén.
Miért? Mert még nem is csináltam semmit és díjat kaptam érte
– magyarázta.
Felpörögtek körülötte az események, amitől az énekesnő mentális egészsége rohamosan romlani kezdett. A hirtelen nyakába szakadt hírnév hatására az amúgy is szorongó természetű Welch még kritikusabb lett önmagával szemben. Egyszeriben mindenki róla beszélt, az összes újságból a saját arca tekintett vissza rá, és hosszú cikkekben elemezték ki megjelenése minden egyes részletét. Nyomasztották a vele szemben támasztott magas elvárások, így a mérlege rabja lett, és megrögzötten számolgatta a kilókat, miközben puccos, jelmezszerű ruhákba bújt, hogy megpróbáljon beilleszkedni az előtte feltáruló csillogó, vörös szőnyeges világba. Utóbb elismerte, hogy mindez egyfajta védekezési mechanizmus volt a részéről.
Az első sajtófotózásom 20 éves koromban volt, akkor láttam magam először az újságban. Rövidnadrágban voltam és hülyén vigyorogtam, rettenetes volt. Megláttam a képet, és azt gondoltam, »Na ne!«. Túl nyers, túl kitárulkozó volt ennyire valóságosnak lenni. Így aztán idővel megtaláltam a módját, hogy megvédjem magam: élénkvörösre festettem a hajam, kiszőkíttettem a szemöldököm, és fekete, gót stílusú ruhákat vettem fel. Volt egy korszakom, amikor úgy néztem ki, mint egy denevér. A koncerteken mindig felmásztam a színpadi állványokra, mindig tök részeg voltam, üvöltöztem és a közönség tetején szörföltem. Így próbáltam megküzdeni a rám irányuló kiemelt figyelemmel.
Ez az időszak a mai napig meghatározza a kreatív döntéseit. Egy tavalyi Rolling Stone-interjúban azt mondta, amikor kijöttek az első számai, „fenekestül felfordult az élete”, és még most is, mielőtt megjelenne egy új dala, állandóan ott motoszkál a fejében, vajon megint feje tetejére áll-e majd minden.
Néha a hírnév inkább veszteségnek érződik: mintha az éned egy kis darabkája elveszne útközben. Én mindig csak egy énekesnő akartam lenni, de az ember annyira naiv tud lenni azt illetően, hogy ennek mi az ára. Hogyan tudsz megmaradni embernek?
– fogalmazott.
Túlélte a rock and rollt
A Florence and the Machine sikere elvitathatatlan: az összes jelentős zenei fesztiválon felléptek, és olyan sztárok társaságában koncerteztek korábban, mint például Drake, a U2 vagy éppen a Rolling Stones. A zenekar diszkográfiáján keresztül nagyjából nyomon lehet követni Welch életszakaszait és hullámvölgyeit is, amire a legjobb bizonyíték a zenekar második albuma, ami jóval komorabb hangvételű lett, mint az első – mivel az énekesnő is ekkor volt a legmélyebben az életében. Ahogy egy alkalommal mondta: „Csak egy fiatal, piás ember voltam, aki állandóan szörnyen érezte magát. Úgy gondoltam, hogy súlyos bűntudattal, felelősségtudattal és szégyenérzettel a véremben születtem.”
Sok időbe telt, mire beletörődtem, hogy problémám van az alkohollal. Ha ivásról volt szó, úgy voltam vele, hogy mindent vagy semmit: ha élvezem az ivást, akkor nem tudom kontrollálni, ha pedig kontrollálom az ivást, akkor nem élvezem
– mondta egy alkalommal.
Előfordult, hogy egy-egy átbulizott éjszaka után nem jelent meg a stúdióban, vagy ha mégis, akkor másnaposan szenvedte végig a napot. Saját bevallása szerint ivott a fellépések előtt, közben és után, az afterpartik pedig nem ritkán napokig elhúzódtak.
Azt hittem, hogy az életemben uralkodó káosz, az ivás és minden ilyesmi a kreativitásom táptalaja. Ettől lettél rock and roll sztár. Így kellett csinálni, ez volt a feladat. Mert fiatal nőként a zeneiparban nem akarod, hogy az emberek lányosnak vagy érzékenynek tartsanak. Az volt a lényeg, hogy olyan keményen igyak, mint a többiek, mert ha az asztal alá tudom őket inni, akkor helyet tudok teremteni magamnak ebben a világban.
2014-ben határozta el, hogy végleg leteszi a poharat. Bár ezt élete legjobb döntésének tartja, az alkoholról való lemondás nem volt azonnal könnyű, mert mint mondja, „a józanság nagyon magányos dolog”.
Hálás vagyok, hogy volt alkalmam a nyilvánosságtól távol kijózanodni. A legtöbb dolog az életemben exponenciálisan jobb lett attól, hogy nem iszom, de magányos dolog józannak lenni a nagy turnékon
– jelentette ki, hozzátéve: az ivás és a drogok abbahagyása rendkívül sokat oldott a szorongásán is. Mióta kijózanodott, a dalszerzés is sokkal jobban megy neki, és rájött: „hazugság, hogy a káosz kreativitást szül”.
Az ital mellett az étellel sem volt mindig jó viszonyban. Táplálkozási zavarával kapcsolatban – bár korábban a családjával sem szívesen beszélt róla – Hunger című dalában tárulkozott ki, ami úgy kezdődik: „17 évesen éheztetni kezdtem magam”.
Sosem gondoltam volna, hogy valaha is beszélni fogok erről. Egészen a közelmúltig még anyámmal sem igazán beszéltem róla. Szóval dalba foglalni… Meg kellett kérdeztem magamtól, hogy mit is csinálok?
– mondta erről.
Bár sikerült leküzdenie a betegséget, szerinte az anorexiásokra jellemző gondolkodás még mindig az élete része, még ha maga az anorexia nem is. Egy tavalyi interjúban azt mondta, vége a káosznak, viszonylag stabil az élete minden területe. Igaz, a Covid-járvány alatti bezártság alatt voltak nehéz napjai, és valóságos csodának tartja, hogy nem jöttek elő újra a korábbi étkezési szokásai.
Rohadtul együttérzek mindenkivel, aki abban a két évben visszaesett, mert azt hiszem, én akkor voltam a legközelebb hozzá. Voltak pillanatok, amikor azon gondolkodtam, hogy talán el kellene kezdenem csökkenteni a cukorfogyasztásomat, vagy csinálnom kéne egy tisztítókúrát. És ez nálam veszélyes terep. Az anorexia a bizonyosság érzését nyújtja, mert az ember úgy van vele, hogy tudja irányítani. Szerencsére vannak emberek, akikkel bármikor beszélhetek, és ez az egyik legfontosabb dolog bárki számára – hogy folyamatosan beszéljünk róla. És hogy senki ne szégyellje, ha ilyesmi gondolatok jutnak az eszébe.
Kísérti őt az anyaság gondolata
A pandémia időszakából valami jó is kisült, ez idő alatt született meg ugyanis a Florence and the Machine legutóbbi, sorban az ötödik stúdióalbuma, Dance Fever címmel. Florence Welch ekkor 33 éves volt – ez volt a „feltámadás éve”, ahogy ő fogalmaz –, és úgy érezte, hogy végre „belenőtt önmagába előadóként”, miközben egyre inkább tudatában volt annak a „dübörgő pániknak, hogy talán elérkezett a családalapítás ideje.”
Volt ez a lendület bennem, és azt gondoltam, ha ezek a dalok ki akarnak jönni belőlem, akkor gyorsan ki kell adnom őket, mert vannak más vágyaim is. Az egyetlen dolog, amiben mindig biztos voltam, az a munkám, de kezdem érezni, hogy átrendeződnek a prioritások, és hogy talán már valami mást akarok
– nyilatkozta az énekesnő, aki több közelmúltbeli interjúban is nyíltan beszélt arról, hogyan tépelődik mostanában a karrier és az anyaság közötti választáson. Hogy miért gondolja úgy, hogy a kettő nem fér meg egymás mellett, arról azt mondta:
Azt hiszem, félek. A világ legbátrabb dolgának tűnik gyereket vállalni. Ez a hit és az irányítás elengedésének végső fokmérője. Úgy érzem, hogy gyereket szülni és ekkora mértékű szeretetet befogadni… Egész életemben próbáltam elmenekülni a nagy érzések elől. Azt hiszem, azáltal, hogy évekig függőként és étkezési zavarral éltem, érzelmileg sokáig megrekedtem az éretlenség egy bizonyos szintjén.
Azt mondja, inkább kísérti őt a gyerekvállalás gondolata, minthogy azt érezné, hogy készen áll rá.
De aztán jön ez a rettegés, hogy talán most még nem állok készen. De mi van, ha aztán eljutok oda, hogy biztos vagyok benne, és elszalasztottam az esélyem? Az idő nem az én oldalamon áll, és ez dühítő. Nem azt mondom, hogy soha nem akarom ezeket a dolgokat, csak hogy több időt akarok. De az idő nem így működik, nem lehet elmenekülni előle.
Másik félelmeként azt említette, hogy mivel a testével való kapcsolata „nagyon bonyolult”, rémisztőnek találja a gondolatot, hogy milyen változáson menne keresztül a terhessége alatt. A kora is aggasztja kissé: „Amikor betöltöttem a 35-öt, akkor jött el annak az ideje, hogy turnéidőpontokat tűzzünk ki, és elkezdjek újra dalokat írni. Az volt a pillanat, amikor rájöttem, hogy számomra a következő öt év kulcsfontosságú a családalapítás és ezen döntések meghozatalát illetően” – nyilatkozta.
Azt is mondta, hogy mivel maximalista, ha „meghozza ezt az áldozatot”, akkor tudja, hogy neki kell majd a legjobb anyának lennie.
Welch jelenleg stabil párkapcsolatban él egy meg nem nevezett férfival. Bár az énekesnő nem szívesen nyilatkozik a szerelmükről, azt elmondta: mostanra rájött, hogy „nem kell rossz emberekkel randizni ahhoz, hogy jó dalok szülessenek”. Sőt, már nincs energiája arra, hogy „hatalmas érzelmi feszültségben éljen és dolgozzon”.
Szeptemberig tart a Florence and the Machine világkörüli turnéja, ami során augusztus 10-én a Szigeten is fellépnek. Ez már a harmadik alkalom lesz, hogy a fesztivál nagyszínpadán láthatja őket a magyar közönség, a legutóbbi koncertjükről szóló kritikánk itt olvasható.
