Szórakozás

Szabó Ádám és menyasszonya 8 óránál többet sosem töltenek külön egymástól

Zih Zsolt / MTVA
Zih Zsolt / MTVA
Éppen ezért a legény- és lánybúcsújukat is együtt tartják majd.

Szabó Ádám tavaly novemberben egy közös fotóval tudatta követőivel, hogy új barátnője van, Farkas Jennifer, az Éjjel-nappal Budapest korábbi szereplője személyében. A bejelentés után elmondta, párjával a kezdetektől fogva együtt élnek, és olyan különleges a kapcsolatuk, hogy bármikor feleségül venné a lányt. Még decemberben, négy hónapnyi együttjárás után meg is történt az eljegyzés. Tavasszal úgy nyilatkoztak, még idén összeházasodnak, mert szerintük nincs értelme várni az esküvővel.

A páros most a Hot! magazinnak elárulta: minden pillanatot együtt töltenek, óriási szerelemben szervezik szűkkörű esküvőjüket, és már a gyerekvállaláson is elgondolkodtak. Az rtl.hu szemlézte a róluk szóló cikket, amiből kiderül:

  • Szabó és menyasszonya 8 óránál többet sosem töltenek külön egymástól, hiszen mindketten önmagukat adhatják a kapcsolatukban.
  • A harmonikás korábban mindig igényelte, hogy több nap együttlét után kicsit külön vonulhasson exeitől, mostani párja mellett viszont ezt egyáltalán nem érzi.
  • Éppen ezért szakítanak a tradíciókkal, és együtt tartják a legény- és lánybúcsújukat is.

Szüleik már azt is felvetették nekik, hogy lassan eljön az ideje az unokáknak is.

Legutóbb mondtam apának, hogy szeretnék egy kutyát, és megkérdezte nevetve, hogy »Miért nem gyereket?« Szóval már nagyon várja az unokát

– mesélte Szabó Ádám.

Farkas Jennifer elárulta, sokáig nem szeretett volna gyereket, egyrészt azért, mert nem érezte, hogy meglett volna a megfelelő társa ehhez, másrészt elvált szülők gyerekeként tudta, hogy mekkora teher így felnőni.

Ádámon érzem azt, hogy iszonyatosan jó apuka lesz, és nagyon várjuk, hogy legyen kisbabánk.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik