Szórakozás

Voksán Virág: Szigorú elveim vannak, azt is rossz néven venném, ha a párom valami felnőttfilmes, vagy más celebnőt lájkolgatna

TV2
TV2
Amikor még ismerkedett, mindig jó előre lecsekkolta az aktuális randipartnere Instagramját, hogy lássa, kiket követ.

Ponekker Virág énekesnő a napokban az Instagram-oldalán jelentette be, hogy lemezlovas férjével, Daniel Nike-kal véget ért a házasságuk. Utóbbi később maga is az Instagramon vallott színt, mint mondta, több alkalommal is írásban flörtölt nőkkel, akiknek intim fotókat is küldött magáról – szúrta ki a Bors.

A témában a minap Voksán Virág is megszólalt a lap megkeresésére, aki lemezlovasként jól ismeri az éjszakai életet. Mint mondta, számára mindegy, hogy fizikai értelemben vett, vagy virtuális megcsalásról van szó, szerinte egyik sem megbocsátható.

Az éjszakai életben ráadásul mindig van, aki kapható, mind a lemezlovasok, mind a rajongók oldaláról. A gyermekek előtt én is kaptam több intim fotót férfiaktól és egészen elképesztő ajánlatokat is, olyat is, ami nem bírná a nyomdafestéket. Ma is befut még néhány, de ahogy korábban sem, most sem nyitom meg ezeket

– magyarázta Voksán, aki annak idején, amikor még ismerkedett, mindig jó előre lecsekkolta az aktuális randipartnere közösségi oldalát, hogy lássa, milyen tartalmak iránt érdeklődik az illető.

Nekem nagyon szigorú elveim vannak, én már azt is rossz néven venném, ha a párom valami felnőttfilmes, vagy más celeb nőt lájkolgatna, de ugyanúgy, én sem lájkolgatok más férfiakat. Korábban, amikor ismerkedtem, először lecsekkoltam a pasit a közösségi oldalán, kiket követ, ha mondjuk pornó tartalmú oldalakat, akkor már el is bukott. A párom egyből átment a rostán, ő már akkor sem volt jelen a közösségi médiában

A DJ hozzátette, a gyerekei apjával tiszta lapokkal élik az életüket: közös asztali gépet használnak, amin ő be van jelentkezve a Facebook-profiljába, így a kedvese bármikor bele tud nézni a beszélgetéseibe, ha szeretne.

Voksán egyébként nemrég arról is mesélt, hogy öt kutyája van, egyikükre pedig úgy tekint, mint az elsőszülött lányára.

Kapcsolódó
„Már nem is család vagyunk, hanem falka” – öt kutyája van a kétgyerekes Voksán Virágnak
Egyik törpespiccére úgy tekint, mint elsőszülött lányára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik