Szórakozás

Elvált a 83 éves brit nagymama 37 éves egyiptomi férjétől

Ahelyett, hogy szeretkeztek volna, a végén már csak vitatkoztak.

Mi is írtunk korábban arról a párról, akik azzal váltak ismertté, hogy a köztük lévő nagy korkülönbség ellenére nyíltan beszéltek szexuális életükről – azonban nemrég felbontották házasságukat.

A jelenleg 83 éves Iris Jones még 2019 nyarán ismerkedett össze a nála 46 évvel fiatalabb Mohamed Ibrihammal, majd 2020 novemberében össze is házasodtak. A nagymama a This Morning című műsorban osztott meg részleteket szerelmi életéről, többek közt olyan kijelentéseket téve, hogy karácsonykor csak a királynő ünnepi beszéde alatt lesznek hajlandóak félbeszakítani a közös (feltehetőleg aktív) pihenésüket fiatalabb párjával.

Iris azonban úgy tűnik, elfáradt a házassággal járó nehézségektől, és elvált egyiptomi származású kedvesétől – írja a Daily Mail.

Mindent imádtam Mohammedben, de kemény munka lett belőle. Régen nagyszerű volt a szexuális életünk, de aztán ahelyett, hogy szeretkeztünk volna, folyamatosan vitatkoztunk mindenen. Ezt nem tudom elviselni. Nem vagyok egy szerelmes tinédzser. 83 éves vagyok.

Ehelyett Iris élvezi az életet új macskájával, akit néhány nappal volt férje elköltözése után kapott. Mint mondja, a macska tökéletes társ: nem panaszkodik, nem csinál rendetlenséget, csendes, és gyönyörűség ránézni is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik