Fekete Dávid a Borsnak mesélt arról, hogy nemrég visszatérhetett a stúdióba, ahol felvette legújabb dalát. A szerzeményhez klip is készül, a stáb munkája pedig ezután is folytatódik. Az énekes menedzsere ugyanis arról számolt be a lapnak, hogy lassan egy egész lemezre való hanganyaguk lesz.
Nagyon megtetszett a dallamvezetés, nekem pontosan ilyen stílusom van, mint amilyen ez a dal. Bízom benne, hogy ez a zene mást is megfog majd
– nyilatkozta az egykori megasztáros, aki már azt is tudni véli, mikor koncertezhet újra.
A másik célom, hogy minél előbb színpadra álljak, ami ha minden jól megy augusztusban, Győrben megtörténik, így már most várom a koncertezést. (…) Nagy kihagyás után azért van bennem izgalom. Azt szokták nekem mondani, hogy a kis tűz az doppingol, a nagy pedig eléget! Szerintem a kis tűz, a kis izgalom kell, ha valaki már nem izgul semmin, akkor ki is van égve. Szerencsére ez mindig megvan bennem
– tette hozzá.
Fekete Dávidot két évvel ezelőtt tartóztatták le, a gyanú szerint gépkocsik adás-vétele kapcsán százmillió forinttal károsította meg az ügyfeleit. Tizennégy hónapra előzetes letartóztatásba helyezték, onnan egy éve engedték ki, azóta házi őrizetben van. Nemrég viszont engedményt kapott a bíróságtól: megengedték neki, hogy Győr közigazgatási területén szabadon mozoghasson, illetve bármikor elmehessen két kisfiáért, akik Lébényben élnek.
Az énekes a múlt héten a Story magazinnak adott interjút, melyben egyebek között azt is elárulta, hogy randizgat a házi őrizet alatt, de egyelőre még senkit sem talált, aki igazán érdekelte volna.