Szórakozás

Megtapsolták a kapitányt, aki zseniális trükkel tett helyre egy türelmetlen utast

A pilóta valójában egy picit megszégyenítette a nőt, aki mindenkinél hamarabb akart leszállni a gépről.

Egy hosszú repülőút után minden utasnak egy vágya van: minél előbb elhagyni a fedélzetet. A várakozás főleg a hátsó sorokban ülők türelmét teszi próbára.

LADbible osztotta meg egy nő történetét, aki minél hamarabb távozni akart a repülőgép fedélzetéről, ezért sajátos magánakcióba kezdett. A nyolcórás repülőút végén a gép hátsó részében ülő nő a megengedettnél hamarabb kicsatolta az övét, majd gyorsan a kijárat felé sietett. Átvágtatott még az első osztályon is.

A személyzet kérte, hogy üljön vissza, amíg nem adnak engedélyt az övek kicsatolására, de a nő hajthatatlan volt, válaszra sem méltatta őket.

 Hirtelen a kapitány bejelentette, hogy különleges vendégünk van a fedélzeten

– írta egy utas.

Mindenki csak ült a helyén, és azon töprengett, miről beszél a pilóta.

Az utas elmondása szerint a kapitány odament az ajtóban álló nőhöz és megkérte, hogy picit álljon hátrébb, hogy eljusson a különleges vendéghez.

A pilóta kereste a szemével a „vendéget”, közben folyamatosan megkérte a nőt, hogy menjen még távolabb, hogy odaférjen hozzá.

Mindig egy picit hátrébb tessékelte, egészen addig, amíg el nem jutottak a gép hátsó részébe. Ekkor a kapitány megkérte a nőt, hogy üljön le egy picit, mert bejelentenivalója van.

 Hölgyeim és uraim, szeretném bejelenteni a 42C ülésen ülő különleges vendégünket. Tapsoljunk neki!

– közölte a nőre mutatva.

A szemtanúk szerint a gép utasai ekkor hangos nevetésben törtek ki, még meg is tapsolták a pilótát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik