Szórakozás

Németh Kristóféknak ismét kisfiuk lesz

Tulok András / RTL
Tulok András / RTL
A színész mindig is három gyerekre vágyott.

Németh Kristóf és felesége márciusban jelentették be, hogy második közös gyereküket várják, aki nyár végén fog megszületni. A színész a szerdai Fókuszban elmondta, mindig három gyerekre vágyott, és a születendő baba neméről is lerántotta a leplet.

Három fiús család leszünk

– árulta el Németh Kristóf, akinek az előző házasságából született már egy fia, Lóci, aki 15 éves, és jelenlegi feleségével, Zitával is van már egy közös kisfiuk, a most három fél éves Levente.

A színész azt mondja, 47 évesen tapasztalt apaként sok meglepetés már nem fogja érni.

Amikor Zitával az első közös gyerekünket vártuk, akkor az volt a különbség, hogy Zitának az első gyermeke volt, nekem pedig a második. És ő azt mondta, hogy milyen fura, hogy én mennyivel lazábban, rutinosabban kezelem a babavárást, a kisgyerekes hónapokat. Most azt látom Zitán, hogy ő is teljesen le van már lazulva ilyen szempontból, és a második közös gyermekünket, a családunk harmadik gyermekét úgy várjuk, hogy nincsen bennünk félsz, biztosak vagyunk benne, hogy együtt megharapjuk az egész világot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik