Szórakozás

Egy vagyont fizettetett az étterem az asztal lemondásáért

A melbourne-i nő lebetegedett, ezért 48 órával az esemény előtt visszamondta a foglalását.

Egy melbourne-i nő számlájáról 1020 ausztrál dollárt (240 ezer forint) vont le egy helyi étterem, ami cechnek is elég komoly összeg lenne, ráadásul ez említett nő el sem jutott az étterembe.

Lorida Quiambao a születésnapját szerette volna megünnepelni a Navi nevű előkelő étteremben. Foglalt egy hat fős asztalt április 1. estére. Március 30-án azonban rosszul lett, annyira betegnek érezte magát, hogy inkább lemondta a foglalást.

Ezek után igencsak megdöbbent, amikor kapott egy e-mailt, amelyben tudatták vele, hogy több mint 1000 dollárt számoltak fel neki a lemondásért.

Quiambao a Facebookon írta meg a történetet, amit később a lapok is átvettek, a bejegyzésből kiderül, hogy az étterem anélkül terhelt hatalmas összeget a kártyájára, hogy előtte egyeztettek volna vele.

Már csak azért is meglepte az étterem húzása, mivel a hely weboldalán az állt, hogy a foglalás lemondása 48 órával az esemény előtt lehetséges. Később azonban kapott egy e-mailt az étterem vezetőjétől, amiben elmagyarázták, hogy a 48 óra a maximum négyfős foglalásra érvényes, jelen esetben azonban legalább öt nappal korábban kellett volna lemondania a foglalást.

Julian Hills séf és tulajdonos később a közösségi médiában azt írta, egyetlen hatszemélyes asztaluk van, ami az étterem egynegyedét teszi ki. Mindent megtesznek, hogy betöltsék az asztalt, és ha ez sikerül, visszatérítik az összeget Quiambaónak.

A nő a legfrissebb posztjában azt írja, nem állt szándékában besározni az éttermet, „mert őszintén szólva az ételük nagyon jó volt”. A bejegyzésből kiderül az is, hogy találhattak valakit a helyére, és visszatérítették a pénzét, ugyanakkor az étterem továbbra sem kereste meg őt, csak a közösségi oldalukon posztoltak a témában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik