Megyeri Csilla a Blikknek arról beszélt, szerinte az, hogy nőként vagy férfiként könnyebb érvényesülni napjainkban, nem az illető nemétől, inkább a személyiségétől függ.
Nem ez határozza meg, kinek könnyebb érvényesülni, hanem az illető jelleme, kisugárzása. Van, amikor előny, ha valaki határozott, csinos nő, de sok esetben ez hátrány is lehet
– fogalmazott az influenszer, majd a feminizmusról is elárulta véleményét.
Nem vagyok feminista élharcos, de örülök, hogy a nőket egyre jobban elismerik vezető pozíciókban is. Én azok közé a nők közé tartozom, akik számára fontos az önmegvalósítás. Már nem csak a tradicionális szerepeket tölthetjük be, adott a lehetőség kiteljesedni, és ez fantasztikus. Élvezem, hogy a férfiak világában nő lehetek.
Azt mondta, örül, hogy lánynak született és nő lehet, valamint annak, hogy jókor, jó helyen van.
Régebben a nők helyzete nehezebb volt, sőt, még ma is vannak olyan kultúrák, ahol társadalmilag más szerepet töltenek be. Szerintem a mi kultúránkban egyre jobb nőnek lenni. Azt gondolom, nőnek lenni ajándék!
A nőiség árnyoldalaival kapcsolatban elmondta, még mindig sok az egyenlőtlenség a nemek között, például a bérekben és vezető pozíciókban.
A nők nagy fizikai terhelésnek vannak kitéve a várandósság és a szülés alatt. A menstruáció is tud kellemetlenségeket okozni. Persze, a férfi létnek is vannak nehézségei…